Így futottak a humanoid robotok a pekingi félmaratonon

Még van helye a fejlődésnek.

Huszonegy humanoid robotot is indítottak bemutatóként a több mint tízezer résztvevő mellett a szombaton Pekingben megrendezett félmaratonon. Ez volt az első alkalom, hogy robotokat is próbára tettek a 21 kilométeres távon – írja az MTI.

A szabad sajtót egyre több támadás éri. Segítsd a hiteles újságírást helyben is!
Támogatom

A "verseny" sokkal inkább technikai bemutató, próbatétel volt, mint tényleges verseny.

A robotok pályáját akadályok választották el a tényleges futópályától és a mérnököknek szabad hozzáférése volt csúcstechnológiás "versenyzőikhez" bármilyen módosítás végrehajtásához.

A robotok versenyén húsz vállalat és kutatóintézet vett részt modelljeikkel, amelyekkel szemben szinte az egyetlen előírás az volt, hogy két lábon járjanak.

A kínai köztévé közvetítése alapján az induló robotok többsége már a startnál kiesett.

A robotok versenyén a Beijing Innovation Center of Human Robotics versenyzője "Tiangong Ultra" futott át elsőként a célvonalon 2 óra 40 perc és 24 másodperces idővel.

Egy második robot úgy egyórás késéssel követte.

Az "emberi" maraton első helyezettje egy óra 11 perc 7 másodperc alatt tette meg a 21 kilométeres távot.

Lapunk munkatársai a közelmúltban beszélgettek egy humanoid robottal. A videót itt „Érzek dolgokat, de nem pontosan úgy, ahogy az emberek” – Beszélgetés Amecával, a világ legfejlettebb androidjával April 17. 19:07 tudja megnézni.

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Tech