Mintha már írtam volna korábban, hogy – fogalmazzunk így - a rokoni mozgások dinamikája miatt hat évtizede ingázom Szombathely, Pécs és Budapest között.
Néha azt hiszem, ismerek minden bokrot és fát ezen városok között, de aztán újra és újra rájövök, hogy milyen sok felfedeznivaló maradt még így is.
Tavaly például az új József Attila-emlékházat néztem meg 
„Utóirat: Kérem, vasárnap ne jöjjön” – Megnéztük a balatonszárszói József Attila-emlékházat 2022. August 14. 15:25 Balatonszárszón, idén pedig arra jöttem rá, hogy még életemben nem jártam a balatonboglári Gömbkilátóban, ami mellett amúgy vagy százszor elautóztam.
Arra emlékeztem, hogy a szerkezetet bő egy évtizeddel ezelőtt felújították, arra viszont nem, hogy a közvetlen környezetében egy magasösvény és egy komplett bobpályás kalandpark épült, így aztán rácsodálkozunk a tömegre a parkolóban (300 forint/óra).
Kicsit vacillálunk, hogyan legyen, aztán úgy döntünk, hogy maradunk az eredeti tervnél, a kilátónál, egyrészt sietünk, másrészt 35 fokban nem feltétlenül akarunk a fák között flangálni vagy a köteleken csüngeni.
Néhány elárusítóbódét és vendéglátóhelyet elhagyva pár száz méteres séta után érjük el a dombtetőre épített kilátót, pontosabban először a pénztárt. Merthogy ilyen is van.
590 forint egy felnőttjegy, ennyi pénzért 10 percig nézhetjük a szerkezetről a tájat.
Legalábbis ez van rá kiírva.
„Apa, ezt hogyan ellenőrzik?”
- kérdezi kissé riadtan egy éleselméjű tízévesforma fiúgyermek, amire a szülő megvonja a vállát, és annyit mond, hogy csak semmi pánik, valószínűleg ez inkább csak tájékoztató információ.
A hivatalosan Xantus János Gömbkilátó figyelemre méltó alkotás. Egy Kádár István nevű mérnök tervei alapján egy székesfehérvári üzemben gyártották le, hogy aztán 1958-ben megjárja a brüsszeli világkiállítást is.
Később egy darabig a budapesti BNV látványossága volt, majd a hatvanas évek végén idehozták. Az eredeti elképzelés az volt, hogy üvegburkolatot kap, de aztán ebből nem lett semmi. A nyolcvanas években felújították, aztán annak a rendje és módja szerint lepangott, olyannyira, hogy az ezredforduló után lezárták. 2014-ben nyílott újra a mai formájában.
Ahhoz képest, hogy hétköznap délben érünk ide és perzsel a nyári nap, elég sokan vannak itt, a látogatók valamiért ezt választják a Balaton hűs vize helyett. Talán másokat is hajt a kíváncsiság.
A kilátás valóban pazar, a hátunk mögött „Somogyország”, előttünk pedig a tó, amely mindig és mindenhonnan szép, miért lenne ez másként erről a hatvan méter magas dombról.
Bizonyára órákat lehetne nézni innen a vizet, de a 10 perc sem annyira kevés. Viszont az, aki fotókat akár készíteni, készüljön fel, hogy az annyira nem lesz egyszerű. Merthogy a fémszerkezet valamennyire bezavar a látványba, és ami szabad szemmel alig-alig tűnik fel, az a fényképeken nem az igazi. De a rácsok között ezért ki lehet fotózni, a szelfiket meg egyenesen feldobja ez az érdekes geometriai alakzat.
Én meg már most töröm a fejem, mi legyen a legközelebbi felfedeznivaló.
