Szombathelyen átlagosan 389 ezer forintot kell adni a lakások négyzetméteréért

Az albérletek havi 110 ezer forint körül mozognak.

Az idén a fővároson kívüli ingatlanpiac sokkal nagyobb arányban nőtt, mint a fővárosi - írja elemzésében az ingatlan.com Budapesten 3, vidéken 16 százalékkal nőtt a kereslet az albérletek iránt egy éves összevetésben.

Vidéken hat év alatt megduplázódott az albérleti piac

A lap szakértői szerint ennek oka, hogy egyre nő a megyeszékhelyek és az egyetemvárosok népszerűsége.

Egy másik adat szerint a kiadó lakóingatlanok iránt Budapesten jóval nagyobb a kereslet, mint vidéken. Országos átlagban 2015 óta duplájára nőtt a kiadó lakóingatlanok iránti kereslet, ezzel szemben a fővároson kívüli piacon megtriplázódott.

További változás a korábbi időszakhoz képest, hogy ma már a Budapesten kívüli piac a befektetők számára is vonzóbb célpont lehet, elsősorban az egyetemvárosokban, mégpedig a diákokhoz évről évre köthető kereslet és ezzel összefüggésben az elérhető hozamok miatt.

Korábban a befektetési célú vásárlásoknak elsősorban Budapest adott helyet, de azzal, hogy sok megyeszékhelyen a lakóingatlanok eladási ára arányosan alacsonyabb, mint az elérhető bérleti díj, ezért ezek a nagyvárosok felkerülhetnek a lakásbefektetésben gondolkodók térképére. Emellett a gazdaság újraindulása miatt élénkülő munkaerőpiac is segítheti az különböző nagyvárosok albérletpiacának erősödését.

Átlagban 1,6 százalékkal nőttek az albérleti díjak

A bérelhető lakások piacának erősödésére utalnak az albérletpiaci mozgásokat 2020 augusztusa óta bemutató hivatalos KSH-ingatlan.com lakbérindexének legújabb adatai is. Júniusban az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal nőttek országos szinten a bérleti díjak, sorozatban ez volt a harmadik hónap, amikor több mint 1 százalékos volt a havi növekedés.

A Vas megyét is magában foglaló nyugat-dunántúli régióban is a bérleti díjak emelkedésére utal a lakbérindex, az áprilisi csökkenés kivételével minden hónapban emelkedtek az átlagos bérleti díjak az előző hónaphoz képest, júniusban például kiemelkedő, 1,7 százalékos volt a növekedés májussal összevetve.

Mi a helyzet Vas megyében?

Az ingatlan.com adatai szerint a megyeszékhelyen, Szombathelyen a kínálatban szereplő eladó lakóingatlanok átlagos négyzetméterára júliusban 389 ezer forint volt. A bérelhető lakóingatlanok átlagos bérleti díja pedig 110 ezer forintot tett ki. A szombathelyi albérletpiac aktivitása elmarad a fővárosra és egyetemvárosokra jellemző szinttől, mind a kínálatot, mind a keresletet nézve.

Viszont a kínálati piaci adatok alapján majdnem 7 százalékos bruttó hozamot eredményezhet a szombathelyi lakáskiadás, ez pedig meghaladja budapesti, 5 százalék alatti hozamot.

Ha erősödésnek indul a megyei, ezen belül a szombathelyi ingatlanpiac továbbá megfelelő helyi kínálat alakul ki, akkor a lakáspiaci befektetésben gondolkodók is megjelenhetnek ezekben a megyében.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság