Öt héttel karácsony előtt, péntek késő délután megnyílt a 2022-es adventi vásár Szombathelyen. Olyan, amilyen lenni szokott: igazi vásári hangulat, rengeteg árus, csodás karácsonyi fények, melyek alatt a legjobb karácsonyi nóták szólnak.
A helyzet pedig jobb is, mint tavaly, legalábbis látszólag. Akkor ugyanis kollégánkat még elkerített színpad fogadta (ahová csak védettségi igazolvánnyal lehetett bemenni). Ez szerencsére már a múlté. Fények is vannak – igaz, ez nem jött össze olyan könnyen Nem lesz adventi díszkivilágítás Szombathelyen, több városi épületet is bezárnak a télre 2022. September 22. 15:40 . Persze azért van változás is, árakban biztosan.
A hivatalos megnyitó, vagyis délután öt óra előtt fotós kollégámmal szétnéztünk, ha esetleg enni vagy inni támadna kedvünk, mennyire kell mélyen a zsebünkbe nyúlni.
Jelentjük: a mindig slágerterméknek számító lángos meglehetősen nagyot drágult egy év alatt Ünnepi fényekbe öltözött a városközpont: elindult az adventi vásár Szombathelyen 2021. November 19. 20:01 . Akkor a legtöbb helyen 1200 forintért kaptunk sajtos-tejfölös változatot, ez az ár azonban idén már 1600 forint.
De nemcsak a lángos, minden drágább lett. A kürtöskalács például mostanra már 2000 forint (tavaly 1500 volt), a forralt bor 500 forint/dl (2021-ben 400 forint), a forró csoki 800, a langalló 1800 forintba kerül.
Az ételek és italok tehát drágultak, az viszont jó hír, hogy drasztikus különbség nincs a vásári standok árai között, azok között maximum 50-100 forintos eltéréseket tapasztaltunk.
A szombathelyieknek köszönhetjük a fényeket
Késő délután, öt órakor pedig hivatalosan elindultak a programok is (a vásár teljes programját itt olvashatják Íme, az idei szombathelyi adventi vásár teljes programja! 2022. November 16. 11:24 ), melyek előtt Nemény András polgármester köszöntötte a szép számmal összegyűlt közönséget.
A polgármester beszédében elmondta, pár hónapja még az volt a terv, hogy karácsonyi fények nélkül tartják meg a vásárt, most viszont mégis felgyúltak Szombathelyen mégis lesz adventi díszkivilágítás, összedobták rá a pénzt 2022. October 20. 15:28 azok. Hozzátette, ez leginkább a szombathelyieknek és vállalkozóknak köszönhető, akik azt mondták, szeretnének adni a városlakóknak és beszállnak a költségekbe.
Azt is megjegyezte, ha valaki a nehéz időkben nem engedheti meg magának, hogy karácsonyi fényekben ússzon az otthona, annak kárpótlás lehet az a pompa, amit mostantól a Fő téren lehet látni. A polgármester egyébként arra buzdított mindenkit, próbálja meg ezt az időszakot nemcsak kívülről, de belülről is megélni.
A beszéd végén Nemény András köszönetet Berta Ernőnének a város karácsonyfájáért Már áll Szombathely idei karácsonyfája - egy vasi faluból érkezett 2022. November 14. 12:15 , melynek kapcsán kiemelte: reméli, hogy ez a fa a táplánszentkereszti család után a szombathelyieket is boldoggá fogja tenni.
A vásár ezután hivatalosan is kezdetét vette.