Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Ismét embercsempészeket fogtak Vas megyében

Az is kiderült, mennyit lehet keresni ezzel a tevékenységgel.

A Sárvári Járási Ügyészség ma bíróság elé állította azt a férfit, akit hétfőn tetten értek Simaság közelében, amint kilenc szír állampolgárságú személyt szállított át Magyarországon , abból a célból, hogy jogellenesen lépjék át a magyar-osztrák államhatárt - közölte az Ügyészség.hu.

A vád szerint a vádlott szerbiai lakóhelyén vállalkozott arra, hogy 1800 euró ellenében átszállít több, a szerb-magyar államhatárt jogellenesen átlépő külföldit Magyarországon az osztrák határig.

Ügyészség.hu

A vádlott 2021. január 11-én hajnalban indult Szerbiából, azzal a gépkocsival, amit a megbízója bocsátott a rendelkezésére az embercsempészés céljából.

A vádlott Röszkénél lépte át a szerb-magyar határt, majd rövidesen találkozott a kapcsolattartó személlyel, akitől kapott egy mobiltelefont. A vádlott ezen a telefonon, az egyik népszerű alkalmazáson küldött üzenetből értesült arról, hogy hol kell felvennie az időközben ismeretlen személyek segítségével , a határátkelő állomásokat kikerülve, személyes okmányok nélkül Magyarországra bejutott kilenc férfit.

Ügyészség.hu

A vádlott elindult az illegális bevándorlókkal az időközben ugyancsak telefonon közölt útvonalat követve a magyar-osztrák határ felé.

A rendőrség közúti ellenőrzés alá vonta a vádlottat Simaság közelében, az M86-os autóúton, és megtalálta a gépkocsiban részben a csomagtartóban utazó külföldi személyeket.

A Sárvári Járásbíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően vagyoni haszonszerzés végett, az államhatár átlépéséhez több embernek segítséget nyújtva elkövetett embercsempészés bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottat, akit két év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélt, és négy évre kiutasított az ország területéről.

Az ítélet jogerős.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek

Tovább az oldalra