Így néz ki a felújítás alatti jáki templom

Csütörtökön bemutatják az épület belső terét is.

Csütörtök délelőtt mutatják be a sajtónak a jáki templom felújított belső terét. A templomnál a napokban jártunk, de csak kívülről, a felállványozott épületről tudtunk fotókat készíteni, de az látszik, hogy nagy munka folyik.

felújított jáki templom kívülről
A képekre kattintva galéria nyílik.
Mészáros D. Zsolt

Öt évvel ezelőtt jelentették be, Kétmilliárd forintból újítják fel a jáki templomot 2017. December 28. 20:23 hogy 2 milliárd forintot kap a Szombathelyi Egyházmegye a jáki templom felújításának folytatására, a felújítás gyakorlatilag 2012 óta tart. Távolról így is tökéletes - Újítják a jáki templomot 2012. August 07. 13:18

A munka során tavaly februárban megtalálták Valószínűleg megtalálták a jáki templom alapítójának csontjait 2021. February 05. 15:34 a templom alapítójának maradványait.

felújított jáki templom kívülről
Mészáros D. Zsolt

A román stílusú Árpád-kori apátsági templom homlokzati részét 2012-2013 között 150 millió forintos állami támogatással részben már felújították. A templom utolsó nagyobb átépítése 1896 és 1904 között Schulek Frigyes tervei alapján történt.

felújított jáki templom kívülről
Mészáros D. Zsolt

A jáki bencés apátsági templomot egyébként 1256-ban szentelték fel, a gótikát megelőző román stílusú építészet ikonikus példája Magyarországon.

felújított jáki templom kívülről
Mészáros D. Zsolt
felújított jáki templom kívülről
Mészáros D. Zsolt
felújított jáki templom kívülről
A képekre kattintva galéria nyílik.
Mészáros D. Zsolt
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet