És valóban, a 115 éve 1902. január 31-én Aradon született „első magyar férfi filmsztár” ügyeletes szívtipróként él a köztudatban, aki fehér kesztyűben, a „Jávor-bajusszal”, húzatja a cigánnyal. Több mint hetven filmjéből mindig azt a néhányat vetítik, amely ezt a képet mutatja. Azt kevesebben tudják, hogy az igazi szerelme a színpad volt, ahol remek szerepeket játszott.
A Vígben és a Nemzetiben emlékezetes volt „A makrancos hölgy” Petruchiójaként, János vitézként , vagy Armand-ként „A kaméliás hölgyben”, a „Romeo és Júlia” Mercutiójaként vagy a „Nem élhetek muzsikaszó nélkül” Balázsaként. Ezekről persze nem maradtak felvételek. Karrierje 1944-ben tört ketté amikor a Gestapo Sopronkőhidára, majd Németországba hurcolta. Bűne az volt hogy nyíltan kimondta véleményét az aktuális politikáról, a színészkamarában verte az asztalt, amikor kollégáit letartóztatták vagy elhurcolták és fizetését szétosztotta a letiltott kollégák között.
Kilenc hónapnyi pokol után arra tért vissza, de az új vezetés nem kötött vele szerződést. 1946-ban féléves amerikai turnéra indult, de nem tudott gyökeret verni. Molnár Ferenc "Liliom"-jában voltak sikerei és a darabbal Izraelben is turnézott, de végül hakniszerű utakra kényszerült az amerikás magyarok között.
1957 novemberében már nagy betegen érkezett haza. A Nemzetibe szóló szerződését más csak a halálos ágyához vitte a minisztérium. Színésztemetésen soha nem látott tömeg, nyolcvanezer ember kísérte ki a Farkasréti temetőbe.
