Jean Paul Belmondo a franciák egyik legnépszerűbb színésze gyerekként még bohóc akart lenni, aztán a boksznál kötött ki. Védjegyévé vált lapos orrát a legenda ellenére mégsem egy mérkőzésen, hanem egy iskolai bunyó során törték be.
Első jelentősebb mozis alakítása Alain Delon mellett, a
Légy szép és tartsd a szád
című filmben volt. Aztán Belmondonak az igazi sikert néhány gengszterfilm után Jean Luc GodardKifulladásig
című mozija hozta meg.A francia új hullám, a nouvelle vague alapfilmjének tartott Kifulladásig (1960) François Truffaut ötlete alapján készült. Ma már nehezen elképzelhető körülmények között forgattak: 400 000 frank volt a költségvetés, stúdiók helyett az utcán filmeztek, sokszor azt sem tudták, mit csinálnak másnap. A rendező igyekezett a legspontánabb körülményeket teremteni, ezért például nem zárták le a forgatási helyszíneket, s olykor maguk a színészek se tudták, hol van a kamera. A két főszereplő (Belmondo partnernője Jean Seberg volt) nagy önállóságot kapott a figurák megformálásában, a párbeszédeket is beleértve. Godard nem azt kívánta, hogy játsszák, hanem azt, hogy éljék a szerepüket. Belmondo nagyon szerette ezt a filmet, az olasz neorealizmus miatt egy időre mégis hátat fordított a francia új hullámnak.
Játszott a legnagyobb, legszebb olasz színésznőkkel. Az
Egy asszony meg a lánya
című filmben Sophia Loren oldalán, később Gina Lollobrigida és Claudia Cardinale partnere volt a filmvásznon. Visszatérve a francia filmbe, aCartouche
című kosztümös kalandfilm sikerén felbuzdulva a közönségfilmek felé. fordult. Az akciódús vígjátékokban kaszkadőr nélkül dolgozva, a legnyaktörőbb jeleneteket is maga oldotta meg.Minden idők legnagyobb kasszasikerű filmje is az övé. Ez volt az ismét Alain Delon-nal forgatott klasszikus gengsztertörténet, a
Borsalino
. ( Amikor anno én néztem a moziban, állítólag akárhányszor feltűnt a két színész a vásznon, én rögtön mosolyogni kezdetem, Igen, imádtam őket! Szerk.)A Profi című filmjét pedig fantasztikus zenéje miatt sem felejtjük. Kinek nem buggyannak ki a könnyei ezt a Morricone zenét hallgatva?
Lefegyverző széles mosolyára és bokszoló múltjából kamatoztatott akrobatikájára épülő produkciók hallatlan népszerűsége miatt a televíziók és a mozik műsorán szereplő humoros alkotásait már csak
Belmondo-film
-ként emlegették. Bár hozzá kell tennünk, ezeken már érződött némi soraszatgyártás illat.Noha idősebb korában kezelték szívpanaszokkal, volt combnyaktörése és agyvérzése is, amelyből szinte a nulláról kellett újjáépítenie magát, derűjét nem veszítette el. A sportos, április 9-én 85. születésnapját ünneplő Belmondonak a franciák megadják, ami jár. Népszerűsége ma is töretlen.