Jogosítvány nélkül okoskodott, most bíróság előtt áll

Nem engedte be a körforgalomba egy sofőr, ezért utánament és leszorította az útról.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 49 éves férfi úgy vezette kocsiját 2020 augusztusában Győrben, hogy jogosítványt soha nem szerzett. Egy körforgalomban pedig felháborodott azon, hogy a nem mondott le az elsőbbségéről egy másik sofőr, és nem engedte be maga elé a kereszteződésbe.

Ezért hát utánament, és egy forgalomtól elzárt területen áthaladva a sértett mellé hajtott és szándékosan felé kormányozva leszorította a kocsiját az útról, ezzel pedig megállásra kényszerítette. A manőver során az autók visszapillantó tükrei össze is értek – írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

A sértett által vezetett járműben öten utaztak, köztük két kiskorú gyermek. Rendőrt is hívott a helyszínre, amikor pedig a férfi ezt megtudta, elhajtott a helyszínről.

Az ügyészség az elkövetőt közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetésével vádolja. Vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.

A bűncselekményről biztonsági kamerás felvétel készült.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek