Csütörtök este fél hét és kilenc óra között az Agora Savaria útnak indította a Kultúrfutár című rendezvénysorozatot. A cél az, hogy kultúrát, mozgást és mindenek előtt jó kedvet vigyenek a karanténban lévő szombathelyiek erkélye alá.
Az első körút keretében a Joskar-Ola, a Kisz, a Derkovits, az Oladi és a Stromfeld lakótelep estjét színesítették az agorások.
Nemény András, Szombathely polgármestere mondott rövid, de bátorító beszédet, majd a szombathelyi jéglovag, Varga Jenő rázta fel a hangulatot. Közös táncra és énekre invitálta az erkélyen tartózkodó nézőket, még verset is szavalt. Természetesen a már jól ismert orral furulyázását is elő adta.
A Nyugat stábja élő adásban jelentkezett a helyszínekről, így nem csak az említett lakótelepek lakói, de Facebook oldalunk nézői is követhették az eseményeket.
A Kultúrfutár programsorozat folytatódik, következő túrájukat ma este 6-kor kezdik. Stábunk most is kint lesz és élőben közvetít a programról. Annyit már megtudtunk, hogy az Energy Dance Team fogja megmozgatni a lakókat.