A Perseida meteorraj a hangsebesség száznyolcvanszorosával lép be a Föld légkörébe idén augusztus 12-én. A jelenséget minden évben eltérő napszakban csodálhatjuk meg, mert a maximuma évente eltolódik hat órát, majd a szökőévvel visszaugrik egy napot – írja az szmo.hu -, idén kedvező időben, már kora estétől figyelemmel kísérhetjük a csillaghullást.
"Bolygónk egy meterorrajon halad át, amellyel esztendőnként mindig azonos időszakban találkozik a Föld. A jelenség legalább kétezer éves a feljegyzések szerint" – mondta a lapnak Sárneczky Krisztián, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa.
"A Perseidák szülőégitestje a Swift-Tuttle üstökös, amely a számítások szerint legalább tízezer éve kering a maihoz hasonló pályán. Amikor átlagosan 130 évente a Nap közelébe kerül, a magjába fagyott jég szublimálni kezd - vagyis szilárd anyaga gőzzé alakul át, - a jégbe fagyott porszemek pedig kiszabadulnak, és lassan szétoszlanak a pályája mentén. Ezt az anyagfelhőt nevezzük meteorrajnak."
A Holdfázis ugyan bele tudna szólni a tűzijáték-szerű élménybe, azonban idén az újhold pár nappal megelőzi a Perseidákat, így teljesen sötét égbolton fürkészhetjük a hullócsillagokat. Jövőre pont telehold lesz a maximum időszakában, így nem, vagy csak alig lehet majd látni a sebes meteorrajt.
A Föld 30 km/másodperccel kering a Nap körül, a raj pedig hasonló sebességgel jön szembe velünk. “A hullócsillagok a Föld légkörében elégő porszemek. Körülbelül 100 km magasan nagy fényességgel villannak fel, és a hatalmas mozgási energia miatt gyorsan elégnek, 80-90 km-nél nem érnek lejjebb. Addigra teljesen elporladnak még a nagyobb darabok is. Az üstökös eredetű rajokból nem szokott meteorithullás történni.” - mondta Sárneczky az szmo-nak.
A csillaghullást adó meteorrajok között a Perseida az egyik leggyorsabb. A tündöklő jelenség idén leginkább augusztus 12-én este figyelhető meg, de aki fent tud maradni, az még péntek hajnalban is gyönyörködhet a csillaghullásban, és az ezt megelőző, csütörtök hajnal is izgalmas lehet.
Fényszennyezéstől mentes égbolton óránként körülbelül 50-60 meteort láthatunk majd, de ez a szám évről évre változhat. Városi égbolton a kivilágítás miatt ennél jelentősen kevesebb meteort lehet észrevenni.
Megfigyelésüknél érdemes arra nézni, amerre a legsötétebb az égbolt. A horizont közelében feltűnő hullócsillagok 300 kilométerre is lehetnek tőlünk, de ott a légkör elnyeli a halványabbak fényét. A statisztikák szerit körülbelül 45-50 fokos szögben emeljük az égre a tekintetünket, mert ott fog feltűnni a legtöbb hullócsillag – összegzi a lap.