Ígéretesnek tűnik a karantén témájával foglalkozó első magyar filmsorozat

Tavasszal jön ki, de már tudunk belőle mutatni kóstolót.

Közösségi finanszírozásból jött létre a Karantén Zóna, ami egy ötrészes magyar szkeccsfilm sorozat. Három előzetest már meg is nézhetünk, és ezek alapján nagyon ígéretesnek tűnik a projekt.

A készítők, azaz Zsótér Indi Dániel író és rendező, Vida Orsolya forgatókönyvíró, valamint Dimeth Balázs Ferenc vezető operatőr projektje az Alkonyzóna, a Black Mirror és a karanténidőszak elegyét kínálja – olvasható a puliwood.hu-n.

Az ötből négy szkeccs már leforgott, három epizód éppen a vágási fázisban tart és aktívan folynak a zenei munkálatok is, de nincs már messze az utolsó rész forgatása sem, ami a vírushelyzet és az ünnepek miatt januárra tolódott – teszik hozzá.

A filmben olyan nagy színészek is szerepelnek, mint a Kossuth-, Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas Pásztor Erzsi, vagy a Jászai Mari-díjas Ujréti László.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra