Megmozgatni a várost, megváltoztani a társadalmat - Jordán Tamás értékelte a Weöres Sándor Színház első évét

Januárban elkezdődhet a volt HEMO felújítása, ahol 10-15 évig méltó helye lesz a színháznak. Addik az MMIK-ba költöznek. Az igazgató sajtótájékoztatóján persze szó esett a lassan véget érő első, és az augusztusban kezdődő második évadról is.

Segítséget kérünk a sajtótól az újabb bérletkampányukhoz

– csapott a közepébe Jordán Tamás, a Weöres Sándor Színház igazgatója. Elkezdődött ugyanis a 2009/2010-es évadra szóló bérletek árusítása, eddig már 600 bérlet gazdára is talált.

Zenekadémiás lányok félmeztelenül

De nem ez volt a fő mondandója a direktornak, aki elsőként önkritikát gyakorolt, mondván, úgy tűnik, eddig nem nagyon lehetett megérteni azt, amit mondani akart. Ennek oka pedig, hogy visszafogottan nyilatkozott. Így most kijelenti, kivételes tehetségű embernek tartja magát (később hozzátette, kollégáit is), akiben rengeteg energia, tenniakarás van. Aki azt szeretné, hogy sisteregjen körülötte a levegő, munkája nyomán pedig változzon meg a társadalom.

Annak idején éppen azért hagyta ott a Nemzeti Színházat, mert nem volt erre lehetősége. Egy színházban ugyanis éppen az a halála, ha csak előadásokat szervez, rendez, és kész. A színház – presztizse miatt – ennél jóval többre hivatott és alkalmas, csak többségükben nem nagyon tesznek ezért semmit.

Évadzáró sajtótájékoztató
Mészáros Zsolt

A lényeget egy példával világította meg, anno javasolta, hogy a Nemzeti Színház melletti szabadtéri színpad helyén építsenek egy 160 székes kamaraszínpadot, ahol akár

a zeneakadémiás lányok játszanak egy vizeshordóban félmeztelenül

. Szóval, lehetett volna ott akár évi 300, olyan kamaraprodukciót bemutatni, amelyek megmozgatják a várost, amiről lehet beszélni. Nem sikerült, így ez volt az utolsó csepp a pohárban.

Vidéki birtokostudat

Ő pedig újat akart csinálni, Szombathelyen pedig nem volt színház, így egyértelmű volt a választása. Szombathely egyébként is robbanás előtti állapotban van, a repülőtér építés, a 86-os útfejlesztés tényleg a térség központjává teszik. Mindehhez jön a vidéki birtokostudat, amikor azt mondják Kiss Marira, Trokán Péterre, hogy ők a mi színészeink. Ez kitűnő alapot adhat a színház valódi funkciójának kialakításához. Vagyis: agora, fórum, találkozóhely, amely alakítja az emberek és a társadalom tudatát.

Kaptak azért egyet a városi képviselők is, akik több, mint fele nem látogatja a színház előadásait. Vagyis, ők nem hiszik, hogy fontos szerepet játszanak az előadások a város életében. Pedig ez lenne a lényeg.

Jordán Tamás aztán áttért a május végén lezáruló első, pontosabban fél évadra. Ami sikeres volt, annak ellenére, hogy nem sikerült az eredetileg tervezett 6000 bérletet eladni. Az elvárás valóban irreális volt, abból indult ki, hogy egy darabot legalább hússzor kell játszani ahhoz, hogy megérje a befektetett munkát. A nézőtér befogadóképessége 300 fő, így jött ki a 6000 bérlet. Ebből csak 3200 valósult meg, viszont a 9700 c. darabot Szombathelynek van színháza! (A 9700 premierje) 2009. January 17. 15:02 6700-an nézték meg.

Évadzáró sajtótájékoztató
Sajtótájékoztató a színházban
Mészáros Zsolt

Éjszakai próbák

Így a 9700 c. darab messze felülmúlta az elvárásokat. A Szerelmes Balázs Kelj fel és járj CyberBalázs! – valóvilággal kevert skype-színház premierje 2009. February 21. 20:19 pedig egy picikét forradalmi volt, másjellegű feladatot követelt meg a színészektől, a nézők pedig csak az utolsó percekben szembesültek vele, hogy valóban egy élő, most játszott darabot látnak. A Cseresznyéskert Válság van a mi utcánkban…Csehov a kertünkben (Új premier) 2009. April 06. 08:22 hagyományos, kosztümös, korrekt előadás volt, a Lüzisztraté viszont felháborodást is okozott, a színház kapott olyan levelet, amely kifogásolta a látottakat, hallottakat.

Aztán szóba került a Thea-tér is, amely már mutatja, mit is jelent a színház másjellegű munkája, ezt tovább akarják erősíteni. Mint ahogyan a koncerteket, beszélgetéseket, előadóesteket is, és az együttműkdést a Homo Ludens Zenés Színpaddal. Jordán kiemelte a Márczius című, a város utcáin játszódó darabot, amelyet lelkesen, olykor éjszaka próbáltak és állítottak össze.

Megemlítette a városi televízióban működő Színésztársalgó című, saját gyártású magazinműsort, amely nem csak azt mutatja be, hogy mi történik a színházban, hanem azt is, a társulat hogyan vélekedik a városi eseményekről. Szóba került a színház honlapja is, amely minden rendezvényről, eseményről beszámol, video- és képgalériával.

Számok tükrében

Következtek a számok. Megtudtuk, hogy januártól május 6-ig 130 belépődíjas előadást és 35 belépődíj nélküli rendezvényt tartottak, az összes nézőszám 31898. Az előadások látogatottsága változó volt, míg a 9700-nál 90,4 százalék volt, a Cseresznyéskertnél 72,5 százalék. A Márkus Emília bérlet bemutatóinál meghaladta a 100 százalékot, az egyéb rendezvényeknél pedig 42 és 90 százalék között mozgott.

Évadzáró sajtótájékoztató
Mészáros Zsolt

Az igazgató gyorsan hozzátette, nem céljuk, hogy minden előadás teltházzal menjen, inkább többet tartanak, kisebb kihasználtsággal. Ennek oka, hogy sokszor kell játszani egy darabot, a színészek közben is tanulják azt. Ráadásul az új színháztörvény értelmében az a színház számít I. kategóriájúnak, amely évente legalább 180 előadást tart. A besorolás meg egyáltalán nem mindegy.

A következő évad pedig augusztus végén indul a karneválszínházzal, majd három új nagyszínpadi és egy kamaraelőadást tartalmaz majd. A nagyelőadások: Vajda – Valló – Fábri: Anconai szerelmesek szeptember közepén, október 23-án pedig jön a kamaradarab, Orwell: Állatfarm -ja, Dömötör Tamás rendezésében. Jordán Tamás megemlítette, az időpont véletlen, így jött ki a naptár, senki ne keressen ebben áthallásokat.

Tévésorozat a novellakincsből

Aztán elkezdik a második nagyszínpadi előadás, Molnár Ferenc: Liliom c. darabjának próbáit a jelenlegi helyszínen, majd decemberben átköltöznek az MMIK-ba, itt lesz a bemutató január 8-án. A harmadik nagy darab pedig egy vígjáték lesz: Frayn: Még egyszer hátulról .

A bővülő számú előadásról információk a színház honlapján találhatóak, itt most azt említsük még meg, hogy saját gyártású tévésorozatot is terveznek, már ha elkészül a tévéstúdiójuk. Itt akár tévéjátékokat is készítenek majd, amelyhez jó alapot ad a gazdag magyar novellakincs.

Aztán a végén még kaptunk egy tájékoztatást a költözés okairól. Megírtuk Átvágta a gordiuszi csomót a szombathelyi közgyűlés 2009. March 27. 00:46 , hogy a városi önkormányzat az Agóra pályázatból az MSH-t akarja felújítani, a korábban a kőszínházra kapott, összesen 1,85 milliárdból pedig a volt HEMO-t akarja színházzá alakítani. Ha minden jól megy, akkor 2010 január elején indulhat el a volt HEMO felújítása, és egy év alatt be is fejeződik, így a színház vissza is költözhet ide.

Mindez viszont azt is jelenti, hogy belátható időn (10-15 éven) belül nem lesz új kőszínház Szombathelyen.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Kapcsolódó cikkeink

Jövőre csodapalota épülhet a Hemo-ból – Színház-ügyek Jordán Tamással

Mikor és mivé alakítják át a Hemo-t? És az MSH-t? Hol játszik majd a Weöres Sándor Színház? Mit nézhetünk a következő évadban? – Jordán Tamással beszélgettünk.

Válság van a mi utcánkban…Csehov a kertünkben (Új premier)

Eddig úgy voltunk Csehovval, mint a hebehurgya Gajev a darabbéli száz éves szekrénnyel: öreg is, kopott is, nincs rá nagy szükség, mégis ragaszkodunk hozzá, és kész. Ki gondolta tavaly még, hogy a „jó öreg szerkény” megint ennyire időszerű lehet?!

Átvágta a gordiuszi csomót a szombathelyi közgyűlés

Dolgozós ülése volt a szombathelyi képviselő-testületnek csütörtökön, befejezték a költségvetés összeállítását, határoztak arról, hogy felújítják a volt HEMO-t és az MSH-t, az is kiderült, hogy menesztik a város jegyzőjét.

Kelj fel és járj CyberBalázs! – valóvilággal kevert skype-színház premierje

A szombathelyi társulat új színpadi műfajt teremtett, skype-színházat, egy egyszemélyes Big Brother-szerű "élőfilmet". Egy libabőrös filmadaptáció: a Szerelmes Balázs.

Szombathelynek van színháza! (A 9700 premierje)

Feri Bácsi színházat csinált a Szaratov hűtőszekrényből eszkábált időgéppel. (Feri bácsi szerepében: Jordán Tamás. Jordán Tamás szerepében: Feri bácsi.) Péntek este megtörtént a varázslat, a Hemo-ból valódi zenés-táncos színház lett.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra