Barátai és ismerősei adtak erőt ahhoz, hogy folytassa a rajzolást

Morosits Krisztián, a mozgásában jelentősen korlátozott 25 éves fiatalember, Egyházashollóson él. Hetedik osztályos korában került kerekesszékbe, amitől teljesen megváltozott a napi rutinjai. Ezért vágott bele a rajzolásba és a modellautó gyűjtésbe.

Krisztián 2015. júniusában kezdett el igazán rajzolni. Az első alkotásait nem találta túl jónak, de tovább próbálkozott, majd később az egyik közösségi oldalra is feltöltötte a rajzát. A képet látva a barátai, ismerősei biztatták, ők adtak neki további erőt a rajzoláshoz.

Morosits Krisztián "Az akarat győzelme" c. kiállítása
Vágvölgyi Bálint

A fiatal művész azért szeret rajzolni, mert ez hozzásegíti, hogy maradandót alkosson, és, hogy teljesen kikapcsolódjon. Mint mondja, alkotás közben egyáltalán nem érzi magát betegnek. Krisztián reméli, hogy egyszer majd megtalálják az ellenszert a betegségére.

Morosits Krisztián "Az akarat győzelme" c. kiállítása
Vágvölgyi Bálint

Az alkotásban Csimborasszó Gyermekközpont támogatja, de főleg a gyógytornásza, Simonné Pungor Mária, és a családja. Krisztián most az

Akarat győzelme

címmel nyitott kiállítást a Kámoni Arborétumban, ami már a harmadik helyszín, ahol az alkotásai megtekinthetők. A megnyitó után az arborétum udvarán egy rododendront ültettek Krisztiánnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra