Richter Flórián Cirkusz társulata és a Kanizsai Dorottya Gimnázium tanárai együtt mutatják be, hogyan tanulhatnak fizikát, biológiát, matematikát, kémiát és irodalmat a diákok a manézsban.
Pénteken kihelyezett tanórát tartott a Szombathelyi Kanizsai Dorottya Gimnázium. A helyszín a Zanati út volt, azon belül is az ott helyett kapott Richter Flórián Cirkusz.
Kattintson a képre a galériához!
Nagy Jácint
Az iskolának kb. 150 diákja vett részt a városunkban vendégszereplő cirkusz társulata és gimnázium tanárai által tartott cirkuszi tanórán, azaz az "Artista iskola" tanóráján.
Kattintson a képre a galériához!
Nagy Jácint
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!