Csütörtökön megnyitották a 18. Savaria Történelmi Karnevált. A ceremónia most már évek óta szinte ugyanaz. A színpadon a polgármester, a karnevál-igazgató, az országgyűlési képviselő mond egy-két kedves szót - majd aztán meggyújtják a Vesta-templom tüzét, hogy aztán a karnevál végéig lobogjon.
Idén ez megváltozott. Tűzgyújtás most is volt - de nem a templomban, hanem egy speciális tűhordozón. A meggyújtott tábortüzet aztán el is vitték a legiósok a Témaparkba. Hogy miért változott meg a szokás, arról a Karnevál szervezőit kérdeztük.
A korábban használt „Vesta-templom” elöregedett, nem alkalmas az oda-vissza szállításra már. Csapláros Andrea ókortörténész javaslatára nem került be ez az építmény az idén már a Fő térre. A szándék az volt, hogy autentikusabb jelképe legyen a karneváli lángnak – így született az az ötlet, hogy legiósok őrizzék a lángot, ők valóban vigyázni tudnak rá 4 napon át a táborukban, így a tűz őrzése is korhűbb (a Fő téren a gázlángot nehéz volt biztonságosan, ugyanakkor lobogó láng jelleggel életben tartani a tömegben).