140 ezer látogatója volt az idei Savaria Karneválnak, ötven koncertből három maradt el a vihar miatt

68 lacikonyhán és pecsenyésnél tölthettük a gyomrot, 42 borász, 19 sörkészítő, öt pálinkás gondozta a hangulatot.

Elkészült az idei, 18. Savaria Történelmi Karnevál értékelése, adatokkal, számokat mutatunk.

A felnőttkorba lépett karneválon idén több újdonság volt

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

  • Az Iseumban megelevenedtek az antik világ sportjai – ezúttal az ókori ökölvívást mutatták be.
  • Minden programhelyszínhez készültek fotózkodásra is alkalmas nagy méretű paravánok.
  • Sikere volt a közterekre kihelyezett bigáknak, rengetegen fényképezkedtek ezekkel, megosztották különböző közösségi felületeken, így maguk is reklámozói lettek a Karneválnak.
  • Nagy Zoli

  • Új elem volt az idén bemutatott Savaria Karnevál kenyere is, melyet először itt kóstolhatott meg a közönség. 600 kenyér fogyott el 3 nap alatt, ezekhez 300 kg lisztkeveréket dolgozott fel a Zsolnai Pékség.
  • Új kísérőhelyszínként debütált az idén a Kanizsai Dorottya Gimnázium tudománytörténeti bemutatója.
  • Karnevál záró sajttáj
    A képre kattintva galéria nyílik
    Mészáros Zsolt

  • Két estén át új elemként hirdette magát a Magyar udvar, hogy a hazai folklór is kapjon önálló helyszínt a Karneválon.
  • Új elrendezése volt az idén a Borok utcájának. A változtatásra forgalomtechnikai és biztonsági okokból egyaránt szükség volt.
  • A karnevál számokban

    Programok:

  • 18. alkalom
  • 9 főhelyszín
  • 14 kísérő helyszín
  • 3 verseny – bor, torta, karneváli krónikás
  • 12 színházi előadás (Karneválszínház és Thalia kertje) – ebből 1 maradt el
  • 47 koncert – ebből 1 maradt el
  • 44 gyermekprogram a Kalandvárban
  • 36 hagyományőrző csoport 6 országból
  • 8 kiállítás
  • 3 komolyzenei koncert – ebből 1 maradt el
  • 17 gólyalábas-artista és mutatványos csoport
  • 4 felvonulási lelátó
  • Nagy Zoli

    Kereskedők:

  • 36 képző-és iparművész
  • 130 népi termékeket árusító kereskedő
  • 42 borász
  • 19 sörkészítő
  • 5 pálinkás
  • 68 lacikonyha és pecsenyés
  • 81-féle bort neveztek a borversenyre
  • Szilágyi József / telefonos fotók

    Technikai információk:

  • az eső miatt három program maradt el
  • A mentők 41 alkalommal láttak el sérülteket
  • A rendőrségnek egyetlen alkalommal sem kellett rendbontás miatt intézkednie
  • Keletkezett és elszállított hulladék: 300 m3
  • kiépített villamoshálózat hossza: 14,5 km
  • Szabados Lajos

    Támogatók:

  • összesen 11 pénzügyi támogató, 15.700 e Ft értékben
  • 12 természetbeni támogató, cca. 4 millió Forint értékben
  • 15 együttműködő partner
  • 11 médiapartner
  • 2 pályázati támogatás 25 millió Forint értékben
  • Lapunk összes, az idei karneválról készített cikkéért, galériájáért kattintson ide.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Savaria Karnevál 2017