Volt idő, amikor a körmendi Korona nem egy bezárt, lassan málló épület
Pusztul Körmend koronájának egyik ékköve, az egykori Korona étterem és szálló 2025. March 27. 15:58 volt, hanem a város egyik legpörgősebb helye: itt ettek, ittak, táncoltak, és itt kezdődött vagy végződött egy-egy este.
A ma is álló, klasszicista stílusú épület története jóval messzebbre nyúlik vissza, mint elsőre gondolnánk. Már a 18. században is szerepelt a Batthyány család uradalmi összeírásában. Az épület elődje a 17. században Vas és Zala megyék megyeháza volt, amelyet a török betörések miatt Körmenden építettek fel. (A pontosítást köszönjük olvasónknak! – a szerk.) A mai formáját nagyjából 1860 körül nyerte el, nem sokkal azelőtt, hogy igazi társasági központtá vált.
A 19–20. század fordulóján a Korona már nemcsak egy étterem volt, hanem komplett élménycsomag: kávéház, vendégfogadó és szálloda egyben. Az 1910-es években például 16 szobával működött, és a város egyik legfontosabb találkozóhelyének számított. Innen indultak a postakocsik, itt tartották a bálokat, és ide érkeztek a vándorszíntársulatok is.
A hely történetéhez persze legendák is járnak, mint a jó húsleveshez a cérnametélt. Az egyik szerint az étterem egykori tulajdonosa, Hodosi Zoltán kártyán nyerte el a helyiséget egy Batthyány-leszármazottól. Hogy ez igaz-e, nem tudni, de a történet annyira jól hangzik, hogy nehéz lenne nem továbbmesélni.
Talán a 20. század közepén élte a legfényesebb korszakát a Korona. A 60-as, 70-es években esténként rendszeresen megtelt: zenélt a helyi Percsák zenekar, szólt a cigányzene és a tánczene, a vendégek között pedig ugyanúgy ott voltak a gyári munkások, mint az egyenruhás tisztek vagy a mulatni vágyó társaságok. A beszámolók szerint sokszor szó szerint teltház volt.
Egy kevésbé ismert, de annál erősebb szál, hogy a Koronához kötődik Sinkovits Imre családja is: a színész édesapja itt dolgozott főpincérként, még jóval azelőtt, hogy fia az ország egyik legismertebb színésze lett volna.
Az államosítás után a hely az ÁFÉSZ-hez került, ami akkoriban nem volt ritka sors. Az üzletvezetőket már nem a tulajdonos, hanem a rendszer jelölte ki, de a Korona még így is sokáig megőrizte a jelentőségét.
A rendszerváltás után jött még egy utolsó nagy nekifutás. A korábbi tulajdonos unokája, aki szintén Hodosi Zoltán, komoly pénzt tett bele, felújította az éttermet, még teraszt is építtetett. Rövid ideig úgy tűnt, sikerül visszahozni a régi hangulatot, de a felújítás elvitte az erőforrásokat, és a hely néhány év után újra bezárt.