„Tudta, hogy idén negyven éve adták át a szombathelyi gyalogos aluljárót?” – tettük fel a kérdést néhány nappal ezelőtt megjelent
Tudta, hogy idén negyven éve adták át a szombathelyi gyalogos aluljárót? 2024. February 18. 06:56 cikkünk címében.
Írásunkban kitértünk arra is, hogy az aluljáró látványa az elmúlt négy évtized alatt nem sokat változott, így továbbra is megcsodálhatjuk az egykori telefonfülkék helyét, valamint az ősinek tűnő (legalábbis egy fiatal számára) feliratokat.
Cikkünkhöz többen is hozzászóltak, sokan azt írták, szerintük nem ugyanúgy néz ki az átjáró, mint az átadáskor.
Hogy szemléltessük az elmúlt negyven év változásait, előtte-utána képen mutatjuk, hogy nézett ki az aluljáró az átadáskor, illetve, hogy néz ki most.
(A képeken a csúszka mozgatásával tudja változtatni a nézőpontot.)
Ekkora tehát a változás.
Ami biztos: mostanában nem újítják fel az aluljárót, úgyhogy egyelőre maradnak a múlt fentebb említett emlékei is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!