Megépül-e a magánkórház a volt cipőgyár területén Szombathelyen?

A cég nem adta fel az itteni terveit, prioritási listájuk első helyein viszont más beruházások szerepelnek.

Nagyjából két éve, 2021 nyarán írtunk Magánkórház nyílik jövőre Szombathelyen 2021. June 02. 08:23 arról, hogy a volt szombathelyi cipőgyár területén egy magánkórház épülne. A cég akkori tervei szerint az új létesítményt 2022 első felében adták volna át, a kivitelezési munkák viszont azóta sem kezdődtek el.

„Hátrébb sorolódott a szombathelyi projekt”

Kerestük a magánkórház tulajdonosát, a Tritonlife csoportot, akik válaszukban közölték: fontosnak tartják a régiót, a prioritási listájukon azonban más projektek szerepelnek.

Az új magánkórház látványtervei
Tritonlife

„A most épülő budapesti központi laborunk, a napokban átadott veszprémi nagydiagnosztikai központunk, a heteken belül átadásra kerülő miskolci magánkórházunk, a most nyílt budapesti emelt szintű újszülött intenzív osztályunk, illetve a nagy igényre való tekintettel a 3. budapesti magánkórházunk építése és nyitása sajnos elvonta az erőforrásainkat, így kicsit hátrébb sorolódott a szombathelyi projekt” – tették hozzá.

Válaszukban közölték, a magánkórház tervei elkészültek, a kivitelezés viszont – a fent említett okok miatt – nem kezdődött el.

Idén eldől, mikor nyit meg a kórház

Arra a kérdésünkre, hogy terveik szerint mikor nyit meg az új kórház, a cég csak annyit írt,

„Erre az év második felében tudunk pontosabb választ adni.”

Így jelenleg csak az tűnik biztosnak, hogy 2022 után 2023-ban sem épül szombathelyi magánkórház az egykori cipőgyár helyén. Itt néhány nappal ezelőtt egy újabb ipari épületet bontottak el Lebontottak egy újabb gyárrészt a volt szombathelyi cipőgyár területén 2023. March 01. 18:59 , ami lényegesen hozzájárult a Perint-part látványához a Sorok utca felől.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság