Eddig: 1 716 363 / 3 000 000 Ft, 82 támogató. Még6nap.
Légy része az igazságnak!

„Kertész leszek...” – szavalták faültetés közben a Weöres Sándor Színház színészei

Az 1000 fa program részeként most a színház körül lesz frissebb a levegő és nagyobb az árnyék.

Bokrok mellett, fák alatt gyülekeztünk, bújva a tűző nap elől így hétfőn délelőtt. A színház mellett már nagy gödrök várták az új facsemetéket. Többek közt Szabó Tibor, a színház igazgatója is szólt néhány szót a fák elültetése előtt, mert mindenképpen szerette volna elmondani, hogy a színház számára is fontos az újrahasznosítás, a zöld gondolkodást. Sok minden van, amit még nem tudtak teljeskörűen megvalósítani, ilyen például a szelektív hulladékgyűjtés, de idővel biztosan erre is sor kerül.

Faültetés a Weöres Sándor Színháznál
lutorkatalin

A Falco Zrt. már nem először működik együtt a Weöres Sándor Színházzal, az ő támogatásukkal valósult meg például a Holdbeli Csónakos díjátadó is. Most ez a kapcsolat a mai nappal a szó szoros értelmében gyökeret verhet - hangsúlyozta ki a humoros metaforát Kovács Tamás, a Falco Zrt. marketing managere.

Faültetés a Weöres Sándor Színháznál
lutorkatalin

Ők egyébként azt is vállalták, hogy a színházból elszállítják azokat a hulladékokat, melyeket ők nem tudnak már felhasználni, és újrahasznosítják azokat. A Falco 100 fa elültetését vállalta az 1000 fa programban, és gondosan ügyelnek arra, hogy jó helyet válasszanak mindegyiknek.

Faültetés a Weöres Sándor Színháznál
lutorkatalin

Bár csak az ásók és lapátok suhogása hallatszott, azért a színészek és Horváth Soma alpolgármester is felemlegette, hogy most kellene elszavalni József Attilától, hogy „kertész leszek, fát nevelek...”, különös tekintettel a vers borús, ámde mostanában igencsak aktuális zárlatára: „ha már elpusztul a világ, legyen a sírjára virág.”

Faültetés a Weöres Sándor Színháznál
lutorkatalin

Most a színészek, a Prenor Kft., a Falco és a város közreműködésével hat új facsemete kerülhetett a színház közvetlen környezetébe. A fákat a város főkertészének segítségével választották ki, így többek közt korai juhar és japán cseresznyefa is fogja díszíteni a területet.

Faültetés a Weöres Sándor Színháznál
Még több képért kattints!
lutorkatalin

Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra