2021. március 15-én, a reggeli órákban igazoltattak a rendőrök egy személyautóval közlekedő helyi lakost Sárváron, az Esze Tamás utcában. Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy szeszes italt fogyasztott elindulása előtt, amit az alkoholteszter igazolt is, ezért további mintavétel céljából előállították. Ráadásul nem volt a sofőrnél a vezetői engedélye sem, így azt át sem tudta adni a rendőröknek.
Ugyancsak ittasan ült volán mögé az a járművezető is, akit szintén március 15-én, a délutáni órákban igazoltattak a 8447-es számú úton, a Nick és Uraiújfalu közötti útszakaszon. Itt is előkerült a szonda, ami pozitív értéket mutatott, ezért a férfit előállították további mintavételre, a vezetői engedélyét pedig a helyszíni intézkedés során elvették.
A sofőrökkel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság – írja a police.hu.