Kétéves kisfiú hajtott a busz elé a játékmotorjával Győrben

A busznak vészfékeznie kellett, egy utas megsérült.

A fiú a műanyag kismotorjával a járdán haladt, mögötte nagyjából tizenöt méterrel lemaradva az anyukája. Aztán a kissrác gondolt egyet, és a parkoló autók között kikanyarodott az úttestre, ahol éppen egy helyi járatú busz érkezett. Szerencse, hogy a buszsofőr észnél volt, és vészfékezéssel meg tudta előzni a tragédiát - Írta a rendőrség a hivatalos oldalán.

A vészfékezés azonban olyan hirtelen következett be, hogy az egyik utas elesett és megsérült közben. Hozzá mentőt hívtak és kórházba vitték.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek