Szombathelyre ért a Honvédelmi Minisztérium és a Hadtörténeti Múzem közös kiállítása, amely a 100 éves magyar katonai repülés kezdetét mutatja be. A tárlatot a honvédelmi miniszter nyitotta meg, anekdotákkal tarkítva, majd beszédet mondott még az iskola igazgatója, illetve a Hadtörténeti Múzeum munkatársa is. Lovasezredtől a repülőkig szinte minden van a képeken, a megnyitón láttunk huszárokat és sok öreg katona is eljött, akik később egymás közt taglalták, hogy ki hol szolgált, mivel lőtt és milyen jó is volt az a sorkatonaság.
A kiállítást március 27-ig nézheti meg bárki 9-17 óráig, ingyenesen a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola aulájában, öreg katonák, huszárok és honvédelmi miniszter nélkül. Két diák segíti majd a látogatókat a tárlatvezetésben, közösségi szolgálat keretein belül.