Kígyózó sorok a szombathelyi Domusnál lévő 10-es postánál

Sokan már megunták a várakozást és elmentek.

Olvasónk szerint nagy a sor a szombathelyi Domusnál lévő 10-es postánál, mivel a négy ablakból mindössze egy üzemel, amiről fotót is küldött. Mint írta, sokan már megunták a várakozást és elmentek.

A postán csak az egyik ablak üzemel.
Olvasó

A 10-es postáról már korábban Mindenki nyugodjon le! Nem zárják be a gyógyszertárat a szombathelyi Derkovitson 2023. July 24. 15:14 írtunk, mivel a környéken élők közül többen aggódtak, hogy ezt is bezárják. A jelek szerint Szombathely legnagyobb lakótelepén lévő postának sikerült túlélnie a bezárásokat, de az üzemeltetésével valami gond lehet.

Az ügyben kerestük a postát is, amint válaszolnak frissítjük cikkünket.

Frissítés

Megkeresésünkre a posta közölte, hogy utánajárnak az esetnek.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet