Olvasónk fotójának lényegét nehéz szavakba foglalni.
Egyik olvasónk készítette az alábbi képet, ami közvetlenül a Király utca felújítása után készült, amiről korábban már írtunk itt
Kezdi megadni magát a Király utca nemrég kijavított szakasza 2016. January 09. 11:19 és itt
Autósok kerüljenek: a Király utcai útfelújítást csőtörés súlyosbítja 2015. December 09. 13:29 . Persze semmi újdonság nincs a képen, vagyis elsőre látszik, hogy van gond bőven. Egy nagyjából egy méter sugarú körben enyhén lejt az úttest a kanális felé, majd 5 centis szakadás és csak aztán jön a rács, szóval nem bízták a véletlenre a vízelvezetést.
Az meg már tényleg mellékes, hogy a csatornafedél a régi. Az esztétikumra nem volt gondja senkinek, ami már csak azért is szégyen, mert innen csak néhány perc a Fő tér. Szombathely leépül?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Kapcsolódó cikkeink
Szombathelyen megint sikerült jó minőségű utat építeni.
Nemcsak a friss aszfalt úthengerelése, hanem csőtörés is okoz némi torlódást a belvárosban.