Egy közlemény jelent meg a héten a kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium és Kollégium weboldalán, melyben Keszei Balázs igazgató a következőkről tájékoztat:
„Október 4-én, vasárnap késő délután egy kollégiumi nevelőtanárról kiderült, hogy igazolt COVID pozitív. Ezért a Vas Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Osztályának utasítására ki kellett ürítenünk a fiú- és a leánykollégiumot”
Az igazgató közleménye szerint a tanulók október 11-én, vasárnap térhetnek vissza a kollégiumba.
Ez még önmagában nem is vetne fel kérdéseket, ám egy olvasónk arról tájékoztatott minket, hogy az iskolában nem kezdték meg az online oktatást, és nem is fogják.
Kérdésünkre az igazgató elmondta, hogy az online oktatás elrendelése nem az iskola hatásköre.
„Sajnos a kollégista tanulóink nem tudnak most jelen lenni a tanórákon, ám az ott elhangzottak vázlatát (tananyagot, táblavázlatot, tankönyvi utalásokat stb.) megkapják. Vannak olyan tanórák, amelyeken a kollégisták online részt tudnak venni. Kollégáim mindenki számára konzultációs lehetőséget biztosítanak” – írta meg Keszei Balázs.
Olvasónk ugyanakkor arra hívta fel figyelmünket, hogy nem egy-két beteg, vagy karanténba rendelt gyerekről van szó, hanem az összes kollégista tanulóról.
Az iskola legfrissebb, 2019-es adatai alapján 427 diákból 175-en kollégisták, vagyis a tanulók negyven százaléka hétfőig nagyrészt a diáktársak által elküldött órai vázlatokból tájékozódik a tananyagról.
Mivel az online oktatásra való átállás elrendeléséről központilag döntenek, kedden megkérdeztük a Sárvári Tankerületi Igazgatót is, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
Amennyiben a tankerület válaszol, frissítjük cikkünket.