Észrevette már, hogy Szombathelyen több olyan körforgalom is van, amelyek kertszerűen lettek beültetve, díszítve. Apró parkok, amik égtájakat, természeti övezeteket próbálnak utánozni.
Itt van rögtön a Neumann János Általános Iskola (11-es Huszár út) előtt található pampás liget. Azt nem sikerült kiderítenünk, hogy a pampaszinyulak otthonra leltek-e már itt, de ettől függetlenül nagyon tetszetősre sikerült a dolog.
Hasonlóan jól sikerült a Savaria Plázánál lévő, sziklakertes beütéssel rendelkező körforgalom is, a maga színkavalkádjával. Az aszimmetrikus elrendezésének köszönhetően olyan, mintha a természet egy kis zárványa lenne, ami előbb volt itt, mint minden más, ami körülötte van.
Első blikkre sivárnak hat az Emlékműnél (a Bartók Béla körút végén) található virágágyásos, ami gyakorlatilag három park metszéspontjában van. De, amikor az ember jobban szemügyre veszi, meglátja benne a rendszert, a szimmetriára törekvő körforgalom remek kontrasztot ad az azt övező három parknak.
A negyedik kedvenc a Városháza mögötti angolkertes körforgalom, ahol még a csatornafedlap is úgy simul bele az összképbe, mintha valami emléktábla lenne. Ötletes megoldás, pedig látszik, hogy a kényszer szülte.