Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

„Meg kell érteni, hogy az önkormányzat nem fejőstehén” – Bemutatták az idei szombathelyi költségvetés tervezetét

2020-ban az egészségügy, a szociális ágazat és az oktatás lesz a nyertes, de 2,2 milliárd forintot szánnak az utak, járdák felújítására is.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Az elmúlt évekhez képest szokatlan dolgot tett péntek délelőtt a szombathelyi városvezetés, bemutatták az idei év költségvetésének tervezetét. Korábban nem történt ilyen, a képviselők, legalábbis az ellenzékiek és a sajtó is csak a költségvetésről döntő közgyűlésre készített anyagból tájékozódhattak a szavazás előtt mintegy egy héttel.

A fő irányvonalak már látszanak

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Most viszont Nemény András polgármester és három alpolgármestere sajtótájékoztatót tartott az idei gazdálkodás főbb jellemzőiről és adatairól. Elmondva persze azt is, hogy ez nem a végleges verzió, a tervezetet tárgyalják majd a bizottságok, a közgyűlés, és egészen biztosan lesznek még benne módosítások.

Nem meglepő egyébként, hogy a most már a tervezetben lévő területekről egy hónappal ezelőtti sajtótájékoztatóján „Hát itt tartunk most” – A szombathelyi városvezetés helyzetjelentést adott January 21. 15:21 is beszélt a városvezetés.

Így a fő irányvonalak már látszanak, és a vonatkozó törvény szerint ezt a tervet küldik el a pénzügyminisztériumba, előzetes véleményezésre. A polgármester megjegyezte, az anyagot egyeztették a közgyűlési ellenzék frakcióvezetőjével is.

A bevételi források sem biztosak még, azt sem tudni, mennyi lesz az állami támogatás, így a tavalyi adattal számoltak. Ha azt az összeget megkapják, nem lesz gond, de kérdéses még, hogy a kormány hozzányúl-e az iparűzési adóhoz A kormány módosítaná az iparűzési adót, az önkormányzatok járhatnak rosszul February 04. 15:47 , mert ha igen, annak Szombathely a kárvallottja lesz.

Egyre több lesz az állami pénzelvonás

A polgármester elmondta, az elmúlt hetekben tárgyalt a belügyminiszterrel, Hende Csaba országgyűlési képviselővel Nemény András és Hende Csaba találkozott és együttműködési megállapodást írt alá February 10. 19:35 , Fekete Péter kulturális államtitkárral, és időpontja van Palkovics László miniszter államtitkárához is.

Szilágyi József (telefonos fotó)

Nemény András a költségvetés hangsúlyos területei között említette az egészségügyet, a szociális ágazatot és az oktatást. Ezek a tervezet nyertesei, jóval több pénzt kapnak, mint korábban. De a városüzemeltetés sem jár rosszul, az utakra, járdákra, hidakra 2,2 milliárd forintot terveztek erre az évre.

A sportnál is változás lesz, a polgármester szerint a teljesítményt és az értéket helyezik a központba, és arra törekszenek, hogy az egyesületek minél több külső támogatót, szponzort szerezzenek.

Megjegyezte, nemrég egyeztetett az ELTE rektorával, a megállapodás értelmében a Savaria Egyetemi Központ az idén 200 milliót kap a várostól.

Nemény hangsúlyozta, Szombathely esetében sokkal nagyobb arányban nőtt a központi elvonás, mint az iparűzési adó növekedése, ezért is sújtaná súlyosan a várost az iparűzési adó csökkentése.

Több napos rendezvény is lesz a Fő téren

Horváth Soma alpolgármester a városüzemeltetést érintő tervekről beszélt. A parkfenntartásra készítettek egy akciótervet, és ehhez a tavalyinál 90 millióval több pénzt szánnak. Ebből új berendezéseket,eszközöket vásárolhatnak, és munkásokat is vehetnek fel, reményeik szerint ezzel megoldódik a parkok és a füves területek gondjai.

Megemlítette, hogy az út-, járda- és hídfenntartás (ami nem keverendő össze a felújításokkal) is több pénzből gazdálkodhat majd. Az úgynevezett alkonykapcsoló költségeit is beépítették, és az ezer fa ültetéséről szóló programot is, ez utóbbi 82 millióba kerül.

Horváth Soma szerint a kultúra is nyertes lesz az idén, 20 millióra emelik a kulturális és civil alapot. Azt is elmondta, hogy az idén több program lesz a Fő téren, terveznek egy többnapos rendezvényt is.

Szemléletváltás az egészségügyben

László Győző alpolgármester azzal kezdte, hogy szemléletváltás lesz az egészségügyben. Kiemelt prioritásként kezelik a háziorvosi ügyeletet, a legnagyobb probléma az orvoshiány, ezért is dolgoztak ki egy háziorvosi életpálya-modellt, amit hamarosan külön cikkben mutatunk be.

Komoly gond viszont, hogy az Országos Mentőszolgálat felmondta az orvosi ügyelet működését; erről is külön írunk hamarosan.

Kiemelte, hogy sajátos fejlesztési igényű gyermekek ellátására plusz 22 milliót szánnak, ebből szakembereket foglalkoztatnak, az a céljuk, hogy egyetlen ilyen gyermek se maradjon megfelelő gondozás nélkül.

László Győző hangsúlyozta, hogy a szociális kiadások bőségesen emelkednek, erről írtunk már Könnyebbé teszi a gyógyszer- és fűtéstámogatáshoz, valamint a lakáshoz jutást a szombathelyi önkormányzat 2019. December 18. 13:03 korábban, mindez 50 millióba kerül. Beindítják a közösségi bérlakásrendszert, erre is 50 milliót szánnak.

31 milliárd meg az apró

Horváth Attila alpolgármester először köszönetet mondott azoknak, akik részt vettek a költségvetési tervezet összeállításában, amit ő jó anyagnak tart. De ehhez az is kellett, hogy Szombathely gazdaságilag erős, mert a szombathelyiek jól és sikeresen dolgoznak. Kiemelte, hogy a város az iparűzési adóból több mint 10 milliárdot vesz be, ehhez képest a sokkal nagyobb Győr összesen 22 milliárdot, amiből 12 milliárdot az Audi fizet be.

Arról is beszélt, hogy a sporttámogatásokat a tavalyi bázisszámok és a tényleges összegek közé lőtték be. A tavalyi évről áthúzódó adósságok, például a Sportiskola 100 milliós adósságfa miatt összességében 60 millióval többet költenek sportra, de önmagában, a sport kevesebb pénzt kap, mint tavaly.

Kijelentette, az egyesületeknek meg kell érteniük, hogy az önkormányzat nem fejőstehén. Csak olyan egyesületet támogatnak, ahol saját maguk is szereznek bevételt támogatóktól, szponzoroktól. Arányaiban a legnagyobb támogatást az amatőrök és a kisebb egyesületek kapják - mondta.

A végén azt is megtudtuk, hogy az idei költségvetés fő összege 31 milliárd 171 millió forint. Az önkormányzat saját bevételei 19,3 milliárdot, az állami támogatás 11,9 milliárdot tesz ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés