Három, korábban felfüggesztett útfejlesztést mégiscsak végigcsinál a kormány

Utasították Lázár Jánost, hogy indítsák el a közbeszerzési eljárásokat.

A kormány visszavonta három útfejlesztés felfüggesztését - írja a hvg.hu. A felfüggesztés Most már hivatalos papír is van arról, hogy nem épül meg sem a szombathelyi elkerülő, sem a kőszegi négysávos út 2023. June 07. 14:53 visszavonását a kormány azzal indokolta, hogy ezek "kiemelt társadalmi, politikai, gazdaságfejlesztési jelentőségű” beruházások.

A három útfejlesztés között azonban nincs Vas megyei. A mégis megvalósuló fejlesztések:

  • az M49 gyorsforgalmi út Ököritófülpös – Csenger közötti szakaszának megvalósítása (Kocsord mérnökségi teleppel együtt),
  • a Mohácsi Duna-híd megvalósítása a hozzá kapcsolódó úthálózat-fejlesztéssel együtt,
  • a Hercegszántó – Backi Breg (Béreg) közúti határátkelő fejlesztése.
  • Rövid ideig reménykedtünk abban, hogy a szombathelyi északkeleti elkerülő, vagy a kőszegi gyorsforgalmi út, vagy az M86-os déli gyorsforgalmi szakasza is a megvalósuló beruházások között lesz. De úgy tűnik, ezekről jó ideig le kell mondanunk Most már hivatalos papír is van arról, hogy nem épül meg sem a szombathelyi elkerülő, sem a kőszegi négysávos út 2023. June 07. 14:53 .

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet