Komoly figyelmeztetést adott ki a WHO. Úgy vélik, hogy rövid időn belül romlani fog a koronavírus-járvány helyzete. Jelenleg egyes országokban stagnál a fertőzöttek száma, és vannak olyan helyek, ahol naponta csúcsok dőlnek - írja az Euronews.
A vírus következtében elhunytak száma még nem kiugró, de hamarosan az lesz - közlik a szervezet szakértői.
Hans Kluge, a WHO európai igazgatója szerint októberben, novemberben biztosan sok lesz a halálos áldozat.
"Sokan nem akarják meghallani ezeket a rossz híreket, és én ezt teljességgel megértem. De azt is fontos elmondanom, hogy ennek az egésznek egyszer csak vége lesz. Előbb vagy utóbb a járvány véget ér. Ez még nem világvége" - mondta.
Bár a világ kutatólaborjaiban többféle vakcinával is kísérleteznek, a WHO rámutat, hogy egy sem fog teljes megoldást kínálni.
"Lépten-nyomon azt hallom, hogy a vakcina megold majd mindent, és véget vet a járványnak. De nem. Nem fog. Egyáltalán nem biztos, hogy lesz olyan oltóanyag, amely minden korosztálynak segítséget nyújthat a fertőzés kivédésében, sőt inkább a második forgatókönyv a valószínűbb. Ha viszont különböző vakcinákkal kell oltani, az kész logisztikai rémálom lesz" - mondta Hans Kluge.