A koronavírus nem tűnik el, de a pandémia endémiává alakul

Az alacsonyabb jövedelmű országokban évekig is eltarthat mire beoltják a lakosságot.

David Heymann infektológus szerint meg kell tanulnunk együtt élni a koronavírussal mégpedig úgy, hogy a normál működése biztosított, és nagy hangsúlyt kapnak a tömeges oltások. A szakértő szerint ugyanis a vírus még egy darabig az életünk része lesz, és a pandémia át fog alakulni endémiává – írja a liner.hu.

Ez a kifejezés azt jelenti, hogy a fertőző betegség rendszeresen előfordul egy adott népesség körében. Van egy szokványos fertőzési aránya, amit tart is. Ám ha ez megugrik, akkor az endémiából ismét pandémia lesz.

Nehéz helyzetben vannak az alacsonyabb jövedelmű országok, mivel náluk akár évekig is eltarthat mire beoltják a lakosságot, így elhúzódik a pandémia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek