Nyolc középiskola diákjai, 86 kiállított művészi alkotás, látványos tárlat a moziban.
Nyolc középiskola művészeti hajlamokkal megáldott tanulói vettek részt alkotásaikkal az Agora Savaria Filmszínház aulájában 2016. május 18-án megnyitott kiállításon, amit természetesen még be lehet fogadni, hiszen még tart. A megnyitó egyben díjátadó is volt, de egy szerencsésnek jár majd különdíj is, amit a közönség szavazhat meg a helyszínen május végéig.
Még több kép a helyszínről egy klikkelésnyi távolságra:
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!