A tegnapi közgyűlés Azonnali hatállyal elbocsátották Mérei Tamást 2015. January 29. 08:31 után egyértelmű volt, hogy a frakciók sajtótájékoztatói is húzósak lesznek. Így is lett, és persze megvoltak azok a témák, amiket senki sem hagyott ki. Először ezeket összegezzük.
Belső leszámolás?
Természetesen Mérei Tamás elbocsátása állt a középpontban. Az ügyről mi is többször írtunk Bréking: Felajánlotta lemondását Mérei Tamás 2015. January 27. 21:57 , tegnap késő este aztán a közgyűlés azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással megszüntette Mérei igazgatói megbízatását a szimfonikus zenekarnál.
Balassa Péter (Jobbik) csak annyit jegyzett meg, hogy az előterjesztést öt perccel a döntés előtt kapta meg, a szavazás is érdekes volt. Ő tartózkodott, az MSZP-sek nem szavaztak, így a Fidesz-képviselők szavazataival mondtak fel Méreinek. De kifejtette, úgy tűnik, hogy belső leszámolás zajlik a Fidesznél, akikkel eddig együtt hajóztak, azokat most sorra lökik ki a hajóból. Szerinte ennek a jele a teljesen új városvezetési és hivatali struktúra is, látszik, hogy sorra engedik el a régiek kezét.
Rettegi Attila (Fidesz) azt emelte ki, hogy jelenleg is folyik a vizsgálat a zenekarnál és a karneváli közalapítványnál, de közben olyan információkat kaptak, amelyek miatt szinte kötelező volt megtenni ezt a lépést. Kijelentette, hogy Mérei szakmai tevékenységét elismeri, és bízik abban, hogy a zenekar folytatja a nagysikerű sorozatát.
Szerencsétlenül néznek az új képviselők
Nemény András (baloldali koalíció) kijelentette, az utóbbi hónapokban állandó elem a közgyűlésben a személyi kérdés, és az is, hogy valaki hirtelen elmegy szabadságra, és onnan már nem jön vissza. Frakciójuk éppen ezért kért részletes tájékoztatást az ügyről a szavazás előtt, de azt nem kapták meg.
Hozzátette, ezekben a történetekben a polgármester a közös szereplő, mert ez a rossz gyakorlat az ő ciklusai alatt alakult ki, miközben a képviselők szinte teljesen lecserélődtek. Megjegyezte, azért nem szavaztak Mérei elbocsátásról, mert kevés volt az információjuk a felelős döntéshez. Nemény biztos abban, hogy nem ez volt az első, de nem is az utolsó hasonló ügy, felidézte, hogy a Vasivíz Zrt, vezérigazgatója a saját apjával szemben volt kénytelen fegyelmi eljárást indítani a cég infrastruktúrájának szabálytalan használata miatt.
A képviselő szerint ez is indokolja, hogy átvizsgálják az önkormányzati cégeket és intézményeket, de ezt a többség elutasította. Így marad az, hogy az új fideszes képviselők is szerencsétlenül nézik, mi is zajlik előttük.
Korábban nem ismert részletek
Molnár Miklós (Pro Savaria) kijelentette, 30 éve van a gazdasági életben, de ilyen történettel még nem találkozott. Kifejtette, hogy az tehetett volna ellen, aki látta, mi történik. De pénzügyi oldalról nem lehetett látni semmit, ami nincs a könyvelésben, nem szerepel a mérlegben. Emlékeztetett rá, hogy 2012-ben, amikor a város átvette a zenekart, ő javasolta, hogy az ne legyen gazdaságilag önálló, ha ezt akkor elfogadják, akkor meg lehetett volna előzni a történéseket.
Az is megoldás lett volna, ha jelentkeznek az önkormányzatnál azok a vállalkozók, akiket nem fizettek ki, de ilyen sem volt. Elmondta, hogy Mérei január 10-én személyesen közölte a polgármesterrel, hogy 2012-től 100 milliós nagyságrendű adósság halmozódott fel a zenekarnál. Ezek után a polgármester elindította a vizsgálatot, annak részeredményei után pedig nem volt más lehetőségük, mint a rendkívüli felmondás.
Hozzátette, a most kirendelt önkormányzati biztos feladata lesz majd, hogy rendezze a zenekar anyagi helyzetét, az adósságokat valószínűleg a városnak kell majd kifizetnie, de azt még nem lehet tudni, mikor. A vizsgálat fogja kideríteni, hogy van-e szükség további lépésekre.
Gyerekeket a karneválra!
Kapcsolódik a témához egy másik nagyobb ügy, a karnevál átszervezése . Balassa szerint nem baj, hogy a karnevál frissítést kap, és szeretné, ha a gyerekek is aktívan részt vennének benne. Rettegi és Molnár ezt nem említette, a baloldal részéről Bokányi Adrienn hozta szóba, ugyanazt mondta, mint amit a baloldali frakció a közgyűlésen is hangoztatott. Túl késő most átalakítani a karneváli struktúrát, javában folyik az idei rendezvény szervezése. Önmagában a terv elfogadható, de rossz az időzítés.
Az új Haladás-stadion terveit 9570 fős lesz az új Hali-stadion, de mondunk még pár extraságot is! 2015. January 29. 13:28 majdnem mindenki megemlítette. Balassa szívmelengetőnek nevezte, és örült, hogy nem gigastadiont, hanem egy emberbarát, fenntartható stadiont terveznek Szombathelyre. De kijelentette, figyelemmel kísérik majd a beruházást, felhívta a figyelmet arra is, hogy nem beszéltek a régi stadion bontásáról, pedig az komoly és kellemetlen következményekkel járó munka lesz.
Hozzátette, 2016 végéig így három nagy sportberuházás fejeződik be Szombathelyen, a stadion mellett az utánpótlás-nevelési központ is elkészül, és a Király-sportcentrumban is lesz egy egymilliárdos fejlesztés. Rettegi Attila annak örül, hogy mára elhallgattak a kritikus hangok, mindenkinek tetszettek a tervek, és ez egy hosszú távra szóló beruházás lesz. Ő is hozzátette, hogy az utánpótlás-nevelési centrummal együtt 12 milliárdos sportberuházás valósul meg, amit a sportteljesítmények alapján meg is érdemel a város.
Másodvonalbeli szakembereket képeznek?
Az egyetem és a duális képzési központ is hálás témájuk volt. Rettegi szerint a városnak erős felsőoktatás kell, ezért is fogadták el azt a nyilatkozatot, ami kiáll a SEK önállósága mellett Mérnökképző fellegvár vagy kihalt csóró egyetem lesz Szombathelyen? 2015. January 29. 12:10 , és üdvözölte a központ létrehozását. Molnár Miklós kijelentette, mindenképpen önállóan gazdálkodó egyetemi központot szeretnének, ha pénzügyileg megoldható, akár önálló egyetemmel.
A Jobbiktól Sárközy Csaba oktatási bizottsági tag egész komoly és hosszú előadást tartott. Ennek lényege, hogy szerinte a duális képzés elhibázott, mert a multik itt másodvonalbeli szakembereket képeznek, akik csak az adott multi igényeinek felelne meg. Ráadásul a multik nem megbízhatóak, kettő már el is ment, a Tesco most csomagol. Sárközy kijelentette, nemzetstratégiai kérdés, hogy a hallgatók ne ilyen oktatást kapjanak, mert ez a gazdasági és politikai függetlenséget veszélyezteti.
Megemlítette a SEK-et, ahol a Sopronnal való együttműködés – idézzük – botrányosan rossz lépés volt, amit annak idején az MSZP-sek vezényeltek le. Kijelentette, inkább a stabil alapon álló veszprémi egyetemmel kellet volna egyesülni, de szakmai döntés helyett politikai döntés született. Célzott arra, hogy annak idején a szocialista Nemény András a főiskola stratégiai tanácsának tagja volt. A SEK azóta csúszik egyre lejjebb, és nem lesz biztos alapja a duális képzésnek – mondta.
A rektorok érdeke volt?
Aztán Nemény Andrást szembesítettük ezekkel az állításokkal. Azt mondta, amikor ő bekerült a tanácsba, már megszületett a döntés a Sopronnal való együttműködésről. Akkor erős önálló jogkörök voltak, ebből mára sokat elveszítettek. A hallgatói létszám csökkenésével számoltak, de azzal nem, hogy 6000 helyett 1800 hallgató lesz 2015-re, hogy szakok szűnnek meg, két kart összevonnak és az egyetem költségvetése a felére csökken.
Most már nincs lehetőség arra, hogy a SEK ellenálljon a soproni törekvéseknek, az oktatók azért fordultak szembe a legújabb tervekkel Mérnökképző fellegvár vagy kihalt csóró egyetem lesz Szombathelyen? 2015. January 29. 12:10 , mert tudják, hogy már nincs veszítenivalójuk. Kijelentette, azt már soha nem tudjuk meg, jobb lett volna-e a veszprémi integráció, az oktatók akkor azért tiltakoztak ellene, mert a veszprémi rektor szigorításokat helyezett kilátásba, a soproni viszont mindent megígért.
Halkan mesélte el, hogy akkor a soproni és a szombathelyi rektor is a második ciklusának végén járt, nem maradhattak volna tovább a pozíciójukban, de az integrációval új egyetem jött létre, és elölről kezdhették a ciklusukat. Nemény szerint meg kell őrizni az önállóságot, különben szétesik a szombathelyi egyetem. Azt is hangsúlyozta, a gépészmérnök-képzés új lendületet adhat, de önmagában ez nem menti meg a SEK-et, ha a tárgyalások nem vezetnek eredményre.
Pénzkidobás és siker?
És még egy húzós téma volt, a hivatal SZMSZ-ének módosítása. Balassa kijelentette, ha most 100 milliós megtakarításról beszélnek, azzal elismerik, hogy az elmúlt években több 100 milliót költöttek el feleslegesen. A járási hivatalok sok feladatot vettek át a polgármesteri hivataltól, ennek ellenére a hivatal létszáma 40 fővel nőtt. Balassa azt is feltételezi, hogy ha kinevezik az új jegyzőt, akkor újabb átszervezések jönnek, hiszen a jegyző meghatározhatja, milyen struktúrában akar dolgozni.
Nemény a vagyonnyilatkozatok körüli vitát hozta elő, és megemlítette, hogy az SZMSZ szerint azokat vissza kell adni, és csak a legfrissebb nyilatkozatok lesznek fent a város hivatalos oldalán. Miután ez a tiltakozás ellenére így maradt, frakciójuk képviselői egyenként kérték, hogy az ő korábbi nyilatkozataik is maradjanak nyilvánosak.
Molnár Miklós pedig kifejtette, hogy beigazolódott a korábbi átszervezés, a nagy bizottságok ülései izgalmasak, azokon ott van a sajtó, és sokkal kevesebb napirendi pont kerül a közgyűlés elé.
Folytatás februárban.