Közleményt adott ki a rendőrség a szombathelyi trágyaszórás ügyében

Megtalálták az elkövetőt, amin nem csodálkozunk.

Pont egy héttel ezelőtt történt a nagy közfigyelmet kiváltó szombathelyi trágyaszórás Gőzölgő trágya borult a szombathelyi körfogalomba 2020. January 24. 15:02 .

Lapunk először egy olvasótól értesült arról, hogy nagy mennyiségű, még gőzölgő trágya borult az útra a Szombathely Center melletti körforgalomban, majd nem sokkal később munkatársunk élőben jelentkezett a helyszínről.

Kiderült, hogy nemcsak a körforgalomban, hanem a 87-es út körgyűrű szakaszán szép hosszan sikerült elteríteni a bűzlő anyagot.

Akkor mondtuk azt is, hogy a felelős teherautó sofőrje nem állt meg.

Ugyanakkor sejthető volt, hogy a mai kamerás, mobiltelefonos világban nem lesz sokáig titok a felelős kiléte.

A mai nap a Vas megyei rendőrség az üggyel kapcsolatos sajtóközleményt adott ki, amelyben ez áll:

"A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központjába 2020. január 24-én, 14 óra körüli időben érkezett a bejelentés, amely szerint egy ismeretlen személy a 87-es számú főúton, Szombathely belterületén közlekedett a Verseny utca irányából a Söptei út felé egy ismeretlen forgalmi rendszámú járműszerelvénnyel. Haladása során a 87-es számú főút és a Viktória utca kereszteződésében lévő körforgalomban a pótkocsi rakfelületének hátsó ajtaja menet közben – ismeretlen okból – kinyílt és az ott elhelyezett állati eredetű trágyából jelentős mennyiség az úttestre szóródott".

Police.hu

És ez is:

"A járműszerelvény vezetője ezt követően tovább hajtott anélkül, hogy az úttestre került szennyeződés eltávolítása iránt bármilyen intézkedést tett volna, valamint a közlekedés többi résztvevőjének tájékoztatásáról sem intézkedett. Az eseményről nem értesítette sem a Rendőrséget, sem a Magyar Közút Zrt.-t, mint a közút kezelőjét."

És most jön a lényeg:

„A sofőr, illetve járműszerelvény felkutatására tett intézkedések eredményre vezettek, amelynek során a rendőrök megállapították, hogy az esemény ideje alatt a járművet ki vezette. Vele szemben a rendőrök szabálysértési eljárást kezdeményeztek.”

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek