Négy éven át nyolcszáz éves jubileumokat ünnepel a ferences közösség. Ebben az évben november 29-én a rendi szabályzat pápai megerősítését, most, karácsonykor az első betlehemet ünneplik.
A nagy ferences közösséghez kívánnak Szombathelyen kapcsolódni, ezért december 20., 21., 22., 23-án a Fő téren délután négy órától közös karácsonyi éneklésre hívják az egész várost.
Nyolc éneket szólaltatnak meg. Meghívták erre a városi intézményeket, iskolákat, püspök atyákat, plébániákat is.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!