Miben is hasonlít a jazz és a blues? Sok mindenben, először is mindkét műfaj eredendően az érzelmekből táplálkozik. A jazz a vájtfülűek stílusa, akik örömüket lelik a rafinált, bonyolult hangnemekben, ritmusképletekben. A blues a lélek zenéje, eredetileg népzene volt, ráadásul a rabszolgasorsban tartott amerikai feketéké. Akik így fejezték ki minden fájdalmukat, reménytelenségüket.
A piszkos, rendetlen blues
Persze, azóta konszilidálódott a műfaj, a fehérbőrűek is sikerrel űzik, náluk valamennyire más az indíttatás, a legjobb autentikus blues zenészek a melósok közül kerülnek ki, mint pld. Larry McCray, aki már elismert szerző, előadó volt, de még nyomta az ipart a GM egyik autógyárában. De róla majd később.
Szóval, a jazz és a blues közt különbség – a hallható eltérések mellett – abban keresendő, hogy az evolúció során a jazz a fehérgalléros műértők zenéje lett, míg a blues megmaradt piszkosnak, rendetlennek, örök fájdalommal telítettnek. Az pedig megérne egy komoly társadalomlélektani kutatást, miért a blues népszerűbb nálunk is.
De hagyjuk a filozofálgatást. Szerda este éppen elindulunk otthonról, amikor fotósunk mondja a telefonba, hogy műsorváltozás van, később kezdődik a buli, ráadásul az egyik zenekar visszamondta a fellépést.
Szombathely helyett Amerika…
A helyszínen Tímár Péter főszervezőt faggatjuk, kiderül, a másodikként beharangozott Ferenczy György és a Rackajam nevű csapat nem lesz itt. Erről öt nappal ezelőtt értesítették a szervezőket, oka, hogy meghívást kaptak egy jelentős amerikai bluesfesztiválra, amit egyhetes turné körít. Így elnézést kértek és elutaztak Ámerikába. Helyettük a Médiawaven már vendégszerepelt Thanks Jimi! – Ötven gitáros nyomta a Hey Joe-t 2010. May 02. 11:09 Pribojszki Band lépett fel.
Tímár azt mondja, és egyetértünk vele, hogy megérti a zenekar döntését, de ezt nehéz megmagyarázni a közönségnek. Abban viszont biztos, hogy Ferenczyék a következő szombathelyi meghívásra repesve jönnek majd. Úgy legyen.
Végül nem volt komolyabb csúszás a programban, fél hét körül kezdett az Éles Gábor Trió. Éles Gábor gitáros, Lutz János nagybőgős és Móré Attila dobos a blues csendesebb változatát műveli. Nyugodt, biztos alap, aminek külön jellegzetességet ad a nagybőgő hangja, zaklatott, belesíró gitárszólók. Művészi teljesítmény, de nem igazán közönségbarát. Pedig már ekkor tele a sátor, emlékeztetünk a fentebb már részletezett műfaji népszerűségre.
Ilyen nincs Amerikában…
Élvezet hallgatni a produkciót, de nem nagyon mozgatja meg az ember izmait és nem kuszálja össze idegrendszerét sem. Később Larry McCray azt mondja róluk, hogy ilyen blues nem nagyon van Amerikában, ott mindenki nyomja a dinamikát. De neki nagyon tetszik, úgy érzi, ez az európai kultúra hatása. Erről később majd bővebben, Larry hozzáteszi még, ezt a nyugodt stílust külön tanítják Amerikában, ott ehhez külön tudás kell.
Aztán jönnek Pribojszkiék, május elején velük lépett fel az Ausztriában élő Ripoff Raszkolnyikov is, Ripoffot most is felfedezzük, a közönség között ül. Az előzőhöz képest sokkal dinamikusabbnak, de populárisabbbnak tűnik produkciójuk. A billentyű színezi a dolgot rendesen, hűen követik a rtyhm and blues szabályait és hagyományait. Ami most sokkal modernebbnek tűnik, rá is mozdul a közönség.
Másfél óra bulizás, közben – kollégákkal közösen – becserkésszük Larry McCrayt. Róla tudni kell, hogy a szakirodalom szerint egyike lesz azoknak, akik a 21. században megújítják a bluest. Larry egy farmon nőtt fel Arkansasban, már komoly előadónak, szerzőnek számított, amikor megélhetési okokból még mindig a GM autógyárában dolgozott. Pályája a 90-es évek elejétől ível felfelé, 2000-ben elnyerte „Az év legjobb férfi blues-gitárosa” címet. Ugyanebben az évben saját kiadót alapított, azóta a maga ura, az utóbbi években a turnézásra helyezte a hangsúlyt, lemeze mostanában nem jelent meg.
Tíz perc alatt elégni a színpadon
Illetve talán rövidesen, hiszen azt mondja, hosszú európai turnén van zenekarával, közben folyamatosan alakítják műsorukat, amibe emelik bele az itt szerzett zenei tapasztalatok eredményeit. Vagyis, európaisodik zenéjük.
Larry egyébként csodálja az európai kultúrát, amit ő öregnek nevez, persze, az amerikai a fiatal. Azt mondja, a fiatal kultúra nem fogadja be az öreget, fordíva viszont megy ez rendesen. Hiszen az európai zene bőven táplálkozik amerikai hatásokból, fordítva ez nem igaz, ezért is próbálkozik vele.
A koncertet komoly várakozás előzi meg, amikor megszólal Larry gitárjának jellegzetes hangja, tapintani lehetne a sátorban a közös érzelmeket. Mert azt bőven kihozza a másfél mázsás blues fenegyerek stílusa. Sajnos, a felfokozott hangulatot nem lehet sokáig magas hőfokon tartani, le is csillapodik, valószínű ez a szándéka a zenekarnak is, hiszen nem lehet tíz perc alatt elégni egy koncerten.
Később már úgy játszanak a közönség idegszálain, hogy egy képzett pszichiátercsapatnak is dicsőségére válna. Felhúzzák, leeresztik a hangulatot, csak Larry hatalmas, fehéringes alakja tűnik az egyetlen, biztos pontnak. Másfél óra szeánsz, benne a blues minden finom és dinamikus elemével. Ha ilyen lesz a 21. század blues zenéje, nem lesz nagy baj.
Folytatás ma este jazz-szel. Benny Goldson és világhírű gospel Szombathelyen 2010. June 05. 14:28
