Az előző nap 
Indiai jazz – elég egy kanna és egy fémtányér 2013. June 26. 14:07 visszafogottabb hangulata után némiképp meglepő volt, hogy a blues-napon már az elején tele volt a sátor, alig volt ülőhely. Később még többen érkeztek, az utolsó koncerten alig fértünk a ponyva alá, sokan rekedtek kint. Ott viszont hűvös szél fújt, ezért a többség ingázott, egy kis melegedés bent, egy kis levegő kint, aztán elölről újra.
A bemelegítő íz
A sátor elvileg nyolcszáz embert tud befogadni, ebből ötszáz az ülőhely. Ezek alapján olyan 900-950 ember lehetett a blues-napon, ami még egy MSH-s koncertnek is a becsületére válna. Szóval, itt a bizonyíték, hogy ennek a műfajnak, ennek a fesztiválnak igenis komoly létjogosultsága van, és igenis, öregbíti Szombathely nevét itthon és külföldön is.
Az első koncert ígéretesnek tűnt, hiszen Little G., azaz Szűcs Gábor zenekaráról van szó. Ő évekkel ezelőtt az Egyesült Államokban körbeturnézta a déli államokat, az idén pedig megnyerte a memphisi Nemzetközi Blues fesztivál szóló/duó kategóriáját. Most magyar zenészekkel érkezett, akik többségében a Palermo Boogie Gang csapatát erősítették korábban.
Sokat vártunk Little G.-től, de csak egy színvonalas, kellemes koncertet kaptunk, mindenféle extrák nélkül. Amolyan bemelegítő-ízűt, és tulajdonképpen ennek a csapatnak ez is volt a feladata. Tették a dolgukat.
A Kékestető csak egy szőlőhegy
Közben a sátor előtt, a ketrecben - ahogyan elterjedt a gyorsan kialakult fesztiválnyelvben - Mohai Tamással, a tábor egyik oktatójával beszélgettünk, akiről kiderült, hogy teljesen odavan a Lamantin fesztiválért, az elmúlt tíz évben csak kettőt hagyott ki, egyéb vállalt dolgai miatt. És, hogy Szombathelyen olyan az időjárás, mint sehol máshol, ami időnként itt megtörténik, az maga a csoda, ehhez a vidékhez képest a Kékestető csak egy szőlőhegy.
Aztán befutott Ferenczi György is, aki számomra még mindig furcsán fest szakáll nélkül, pedig attól már jó néhány éve megszabadult. Nem izgult különösebben, pedig rövidesen az ő zenekara, a Ferenczi György és a Rackajam következett.
Néhány perc múlva bele is csaptak, némi sípolás és némi torz hangzás kíséretében. Ezek nem voltak képesek beállni, csak, hogy tudd – mondta az egyik rendező, miközben a fejét csóválta. Alapvetően akusztikus hangszerekkel (szájharmonika, hegedű, gitár, mandolin, dob, kahorn) operál a csapat, és azokat tényleg nehezebb hangosítani, mint az elektromos cuccokat.
Próba a pornófilm forgatás előtt
Aztán beállt a hangkép, és Ferencziék nyomták azt a furcsa stílust, amit nem nagyon tudunk hova tenni. Mert van abban blues, boogie, rock and roll, és mindez leöntve egy kis cinizmussal és kis paródiával. A filmzenéktől a magyar népdalokon át Deák Bill számokig mindent feldolgoznak a fentebb már említett hangszereléssel.
Szubjektív vélemény: nekem annyira nem jön be, túlságosan kaotikusnak tartom, de a közönségre nagy hatással volt, mint mindig. Bulizós lett a hangulat, miközben mi a ketrecben fagyoskodtunk, és azon tanakodtunk, kellene egy ablakot vágni a sátor oldalába, ahol sorban állás nélkül tudnák kiadni a lélekmelegítő folyadékokat.
Mohai Tamás közben azt mondta, egy fesztiválon olyan a hangbeállás, mint egy próba a pornófilm-forgatás előtt. Semmi értelme, és az ember csak ellövi a energiáit. Azért van a hangkeverő mögött az ember, hogy rendbe tegye a dolgokat.
Chicago legjava
És akkor már csak az est sztárvendégét vártuk, az USA-ból a Deitra Farr & Soul Gift Revue nevű csapatot. Amiből a Deitra Farr név egy énekesnőt takar, a nagytestű, feketebőrű Deitráét. Ő is megjárta már a blues minden fokozatát, és játszott mindenkivel, aki számít, jelenleg Chicago legjobb énekesének tartja a szakirodalom. Mondjuk, ezzel azért bánjunk óvatosan, évente kb. húsz énekesre sütik rá ezt a jelzőt.
A dob, gitár, orgona felállású kísérőcsapat kicsit furcsa volt, basszusgitár vagy bőgő nélkül, de a Hammond orgona megoldotta a dolgot. És tényleg amerikai forgatókönyv alapján történt minden. Az elején a kísérőzenekar eljátszott egy rock and rollt, aztán egy soult, ének nélkül.
Vártuk a robbanást, és az be is következett. Megjelent Deitra Farr tiszteletet parancsoló alakja, és onnan nem volt megállás. Rendkívül profi, magával ragadó előadást láthattunk, tényleg a chicagói blues legjavát. Érdekes, hogy már a hangzásból lejön, hogy itt valami rendkívüli történik. Pedig nem is voltak szuper virgázások, egyszerűen bennük van, amit bluesnak hívnak, még ha ez közhelyesen is hangzik.
Ott volt jó, ahol voltunk
Forrt és hullámzott a sátor, sikerült egy jobb helyet szerezni, így a koncert alatt nem is nagyon menekültünk kifelé, nem is kellett, mert most ott volt jó, ahol voltunk. Pillanatok alatt repült el a másfél óra, a közönség állva tapsolta vissza a csapatot, aztán még egyszer.
Még van hátra néhány koncert, de megelőlegezzük, ez volt az igazi, nem is durranás, hanem robbanás. Ma este a színházban, a Lamantin Klubban folytatódik a program, Mágedli Maja 
Mágedli Maja: Szárnyakkal repültem le a színpadról 2013. June 25. 18:00 koncertjével. Kíváncsian várjuk.
