Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Lázadás a Vígszínházban Eszenyi Enikő ellen

Elviselhetetlen a légkör több ott dolgozó színész szerint, rengetegen távoztak is, a szakmai bizottság mégis őt javasolja igazgatónak.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Újabb súlyos kritika látott napvilágot a Vígszínház működéséről – írja a hvg.hu . Eszenyi Enikő riválisa, Csányi János rendező szerint a Vígszínház vezetője hitelességi válsággal küzdött a saját társulatán belül, több alkalommal felmerült a bizalmi szavazás is. Két héttel ezelőtt Eszenyi Enikő azt nyilatkozta azért mehettek el a színházból 47-en az elmúlt tíz évben, mert: „Minden munkahelyen természetes a fluktuáció. Minden eset más, ebből nem lehet általános következtetéseket levonni. Azt azonban hozzátenném, hogy nagyon sokan hosszú évtizedek óta a társulat tagjai, az elmúlt tíz évben pedig számos új és tehetséges kolléga érkezett a színházba.”

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

Fenyvesi Lili, a Vígszínház egyik volt rendezőasszisztense ezek után beszámolt a színházban uralkodó légkörről és ott szerzett tapasztalatairól: „A Vígszínházban töltött fél évem alatt napi szinten tapasztaltam vagy voltam szemtanúja abúzusnak, a toxikus légkör által kialakult pszichikai nyomás következtében magam is öt kilót fogytam, illetve a kirúgásomat megelőző próbán pánikrohamom volt. Ezt a beteges légkört nagyrészt az igazgatónő viselkedése váltja ki” – mondta a lapnak a színház korábbi munkatársa.

Fenyvesi szerint az utóbbi években, Eszenyi Enikő igazgatása alatt kezdődött fluktuáció főképp az operatív munkaköröket érintette, emiatt pedig állandó bizonytalanság és bizalmatlanság alakult ki. Szerinte ebben komoly szerepe van annak, hogy Eszenyi bárkit, bármikor, bárhogyan kirúg, még ha ezt nem is személyesen teszi, inkább a produkciós igazgatóval végezteti el.

Tragikomédia
színház.org

A Vígszínház három korábbi dolgozója is nyilatkozott név nélkül, ők megerősítették, hogy a nyilvános megalázás bevett eszköz volt Eszenyi részéről, ami elviselhetetlen légkört alakított ki, és kulcsszerepet játszott abban, hogy elhagyták a színházat. Többen arról számoltak be, hogy reggelente gyomorgörccsel mentek be dolgozni, aggódva, hogy vajon milyen megszégyenítésben lesz részük aznap.

Ugyanekkor – tudjuk meg az nlc.hu honlapról – a Vígszínház elszerződött társulati tagjai egy nyilatkozatot juttattak el az Színház Online-hoz:

„Alulírottak személyes tapasztalataink alapján kijelentjük, hogy a jelenleg regnáló igazgató, Eszenyi Enikő által gyakorolt verbális erőszak és az agresszív vezetői kommunikáció hozzájárult ahhoz, hogy felbontsuk a szerződésünket a Vígszínházzal.

Azért hozzuk nyilvánosságra ezt a levelet, mert a Vígszínházban nem állt rendelkezésünkre olyan intézményi fórum, ahol a személyes tapasztalatainkat, panaszainkat kivizsgálták volna. Kiállunk az intézményben szerzett tapasztalataikról nyilatkozó Néder Panni színházrendező és Fenyvesi Lili filmrendező-rendezőasszisztens mellett. Fontosnak tartjuk a prevenciót, és szolidaritást vállalunk minden jelenleg is ott dolgozó kollégával, aki a hatalommal való visszaélés áldozata.”

Az aláírók: Bata Éva, Herczeg Adrienn, Hevér Gábor, Járó Zsuzsa, Kerekes József, Kovács Patrícia, Lengyel Tamás, Mészáros Máté, Molnár Áron, Péter Kata, Réti Adrienn, Stohl András Telekes Péter, Tornyi Ildikó. Rajtuk kívül még aláírták a nyilatkozatot szimpatizánsok is, sőt, a csatlakozom.vig@gmail.com email címen bárki más is aláírhatja a petíciót.

Vígszinház
Facebook

A hvg.hu megtudta, hogy mindezek ellenére és mindeközben kedden döntött a Vígszínház igazgatói pályázatairól az erre alakult szakmai bizottság. Eszenyi Enikő idén lejáró igazgatói posztjára hárman pályáztak: másodszor is újrázna a jelenlegi igazgató, továbbá Rudolf Péter színész-rendező, és a Bárka Színházat alapító Csányi János.

Információink szerint a bizottság többsége Eszenyi mellett voksolt. Egész pontosan Eszenyi Enikő 6 igen és 3 nem, Rudolf Péter pedig 4 igen és 3 nem szavazatot kapott, az ő esetében ketten tartózkodtak. Csányi János nem kapott voksot. A szakmai bizottság csak javaslatot tesz, a döntést a fővárosi közgyűlés hozza majd meg a hónap végén.

A szakmai bizottságba Kásler Miklós az Előadó-művészeti Főosztály vezetőjét delegálta, egy tagot a szakszervezet küldött. A Színházművészeti Bizottság delegáltjai: Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója, Kiss B. Attila, a Budapesti Operettszínház főigazgatója és Kósa Péter Zsigmond, a Pesti Magyar Színház gazdasági igazgatója. A főváros részéről Hassay Zsófia és Tóth József, a Vígszínház részéről Hegyi Barbara szavazhatott a pályázatokról.

Közben „a Főpolgármesteri Hivatal a mai napon felkérte a Vígszínház felügyelőbizottságát, hogy folytasson le vizsgálatot a Vígszínház működésével, vezetésével összefüggő tapasztalatokról beszámoló, az elmúlt napokban megjelent nyilatkozatok és sajtóhírek kapcsán” . Ez elvileg független a jelenleg is zajló elbírálási folyamattól.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Kultúra

Hirdetés