Szekérrel is lehetett benne közlekedni, Rákosi és Kádár alatt még disszidáltak is az alagútban – mesélik sokan a kisvárosban. Ha belegondolunk, nem elképzelhetetlen a dolog, hiszen a szentgotthárdi monostor erődítményként is szolgált a középkorban. Ezt nem csak írásos emlékek bizonyítják, hanem a mai Nagyboldogasszony templom környékén nyomokban látható egykori várárok is.
Alagút és búvóhely?
Egy ostromkor – ebben azért volt része a monostornak, jártak erre törökök, labancok, kurucok – a monostor lakói errefelé megszökhettek volna az ostromgyűrűből, mégpedig kis vagyonkájukkal együtt. És az alagút búvóhelyként is szolgálhatott.
Az alagút kiindulópontjaként két helyszín is közszájon forog, mi a kézenfekvőbbel kezdünk, a mai autóbusz állomás és a kaszagyár között álló temetőkápolnával. Itt találkozunk Pácz Gábor hitoktatóval, aki szívesen vállalta kalauzolásunkat.
Azt elég gyorsan megállapítjuk, hogy ha volt is itt alagút bejárat, az mára eltűnt. A környéken egykor a város korábbi temetője terült el, ennek a kápolnája előtt állunk most. A temetőt 1930-ban zárták le, akkor nyitották meg a város nyugati szélén lévő sírkertet.
Emberi csontokon lépdelünk
A 60-as években kezdték el felszámolni a sírokat, az idősebbek mesélik, hogy a markológép kanala rengeteg emberi csontot fordított ki a földből. A kápolna közelében családi kripták voltak, Pácz Gábor azt mondja, az azokban talált fémkoporsókat elszállították, de a sírokban lévő emberi csontok jó része még most is a lábunk alatt van.
Arról nincs pontos adat, hogy a kápolnát mikor építették, első említése 1756-ból való, az akkori ciszter plébános, Eberi Gusztáv építtette meg a tornyot. A 19. század végén szinte teljesen átépítették, majd bő 110 év után, 2000-ben újították fel, akkor nyerte el mai formáját. A kápolna külső falában jól láthatóak azok a sírkövek, amiket annak idején megmentettek, és ide építettek be.
De nézzük a legendát. A kápolna alatt kripták voltak, 1965-ben meg is találtak egy 12 méter hosszú, 3 méter magas kriptát, 15 sírkamrával. Viszont semmi egyebet, nyoma sem volt alagútnak vagy alagút bejáratnak. A kápolna alatti kripta most el van temetve, tömör beton fedi, csupán néhány sírkamra táblája látható az oltár mellett.
A Schlössl vagy a güssingi vár?
Körbejárjuk az épületet, vagyis az egykori temető egy részét. Vastagtörzsű fák állnak a kis ligetben, semmi nyom. Néhány méterrel arrébb van egy pince, a lakat rározsdásodott, de kísérőnk azt mondja, ez egy, régen a közelben álló vendéglő jégpincéje volt. A szűk ajtónyílás és a kis méret miatt nem feltételezhetjük, hogy ez valamikor szekereket is befogadni képes lejárat lett volna.
A legenda szerint az alagutat használták is, rendszeresen jártak benne a lovaskocsik, gyalogosok. A másik végét a légvonalban mintegy 3 km-re lévő Schössl-hegyre gondolják, ezen a hegyen áll az 1664-es szentgotthárdi csata emlékére felállított hatalmas kereszt. De vannak olyan vélemények is, hogy az alagút a güssingi várba vezet, ami azért nehezen elképzelhető, hiszen ez jó 12 km-es távolság.
Átmegyünk a másik helyszínre, a Nagyboldogasszony templomhoz. Az épületegyüttes egyik része maga a templom, a másik a monostorépület, jelenleg a városi önkormányzat és az okmányiroda otthona. A 18. század végén épült, de a környéken vannak régebbi épületek nyomai is, egészen az Árpád-kortól kezdve, hiszen a várost III. Béla alapította, 1184-ből származik az első írásos említése.
A sehová sem vezető lépcső
Számunkra a volt monostor épülete a fontos, mert alatta komoly pincerendszer van, és ezt is az alagút elejének tartják. Be is megyünk, a pince jó részében működik a világítás, kicsit Indiana Jonesnak érezzük magunkat, pedig az alagsor egy részét ma is használják raktárként, a hosszú folyosókon pedig a helyi íjászklub gyakorol időnként.
A folyosók szélesek, a talaj kemény és sima, a boltíves mennyezet elég magas ahhoz, hogy itt akár szekerek közlekedjenek. Valahogyan ilyennek képzelnénk el a legendában szereplő alagút belsejét is. Pácz Gáborral körbesétáljuk a pincét, valóban monumentális, pedig most csak úgy a felét látjuk, a másik felét két további lejáraton lehet megközelíteni, az egyik az épület belső udvarából, a másik az épületen belül, a dél-keleti szárnyból nyílik.
Találunk azért lefalazott termeket is, fotósunk ide kis lyukakon igyekszik befotózni, az egyik ilyen képen például egy lépcső látható, ami nem vezet sehová, illetve bele a falba. Visszatérünk a bejárathoz, kísérőnk azt mondja, ő úgy hallotta a legendát, hogy az alagút a Fájdalmas kápolna alatt haladt végig. Ez pedig az épület észak-nyugati sarkán van, a templom főbejáratától jobbra.
Nyílegyenesen a Schössl felé
Megkeressük az alagsorban ezt a részt, és úgy látjuk, valóban elképzelhető, hogy itt beforduljon egy szekér, és elinduljon nyugati irányba, a kápolna alatt. De mintegy húsz méterre el van falazva a folyosó, látszik, hogy valaki meg akarta bontani a falat, de nem sokra jutott vele, ez egy régi, vastag fal.
Elbúcsúzunk a pincétől, megkerüljük az épületet, és a templom főbejáratán át a Fájdalmas kápolnába tartunk. A kápolna szép, felújított, próbálunk nyomokat keresni, mi lehet itt a föld alatt. Kísérőnk azt mondja, ők is próbálkoztak már, de az iratokban sem találtak semmit. Kriptára gyanakodtak, de annak sem találták nyomát.
Kinézünk a parányi ablakon, és kicsit megdöbbenünk. A kápolna középvonalának folytatása éppen a Hunyadi út tengelyére esik, jó messze pedig a Schössl látható. Nyílegyenesen, ráadásul ez a vonal elhalad az előző helyszín, a temetőkápolna mellett is. Így akár errefelé mehetett volna az alagút is.
Inkább szkeptikusok maradunk
De ha megnézzük a szintkülönbségeket, azért inkább szkeptikusak maradunk. A templomtól olyan száz méterre keresztezi a vonalat a Rába. A templom dombon áll, a folyómeder mély. Úgy saccoljuk, ha a Rába alatt haladna el az alagút, akkor – a talajszint alatt mintegy öt méterre lévő pincétől számítva – jó 30-35 méterrel mélyebben kellett volna azt kiásni. Kiszámoljuk, hogy ebben az esetben milyen lejtést kellene adni az alagútnak. Húsz fok jön ki, ami azért eléggé meredek ahhoz, hogy szekerek közlekedjenek benne.
Kísérőnk még elmondja, úgy hallotta, hogy a Rábafüzes felé vezető út építésekor (ez is keresztezi az alagút feltételezett vonalát) olyan öt méter mélyen találtak egy boltívet, ami akár az alagút mennyezete is lehetne. De ennél többet ő sem tud, a munkások akkor nem ástak mélyebbre.
Kisétálunk a templom elé, a Kossuth utca felett a Schössl meglepően közelinek tűnik a napsütésben. Mi viszont nem jutottunk közelebb a legenda megfejtéséhez. Annyit jelenthetünk ki, nem valószínű, hogy valóban létezett a titkos szentgotthárdi alagút. Vagy ha igen, akkor nem az általunk felkeresett helyszínekről indult.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
