„Lehet, hogy napokig nem lesz” - Gyakorlatilag állandósult a cukorhiány Magyarországon

A lakosság sokat szeretne venni belőle, a kereskedők viszont nem szívesen árulják.

Lapunk néhány hónappal ezelőtt foglalkozott Miért tűnik el a cukor a boltokból, miért bukkan fel, majd tűnik el újra? 2022. September 27. 19:32 azzal a jelenséggel, hogy el- eltünedezik a cukor az élelmiszerboltokból.

Mi akkor a szombathelyi üzletekben néztünk körül, de a Telex írása alapján úgy tűnik, a jelenség azóta is velünk él, a helyzet nem lett jobb. Sőt.

MTI/Balogh Zoltán

A lap tudósítója több fővárosi üzletben is járt, van, ahol egyáltalán nem volt az ársapkás kristálycukorból, máshol kevés volt belőle.

„Fogjon meg gyorsan két csomaggal, mert lehet, hogy aztán napokig nem lesz!”

- javasolta egy eladó egy Sparban.

Az összkép alapján gyakorlatilag hiánycikk ma Magyarországon a cukor, és ez nemcsak a fővárosban van így.

A boltok általában azt mondják, hogy ők rendelnek, de nem kapnak többet.

Ugyanakkor a boltoknak sem érdeke rendelni, hiszen minél többet adnak el belőlük, annál nagyobb a ráfizetés.

„Ha kereskedőként rendelek, hatszáz és hatszázötven forint között hoznak nekem árut, ehhez képest én 390 forintért adhatom. Darabonként ezért legalább 250 forintot bukok, a kérdés csak az, hogy gyorsan vagy lassan véreztetem ki magam. Én maradok a lassabbnál.”

- nyilatkozta a lapnak az egyik kisbolt tulajdonos.

A lakossági vásárlást ösztönzi egyrészt, hogy olcsó a termék, másrészt az, hogy a cukornak nem jár le a szavatossága, korlátlanul lehet tartalékolni belőle. És előbb utóbb felmegy az ára.

A piaci áras kockacukorból és nádcukorból egyébként van bőven a polcokon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság