Lelőttek egy férfit egy párizsi reptéren, miután elvette egy katona fegyverét

A rendőrség kiürítette az épületet, éppen bombák után kutatnak.

Lelőttek egy férfit, miután elvette egy katona fegyverét a párizsi Orly repülőtéren - írja a BBC. A támadót egy üzletben lőtték le, a repülőtér déli termináljához közel. Az épületet ezután lezárták, a bent tartózkodókat pedig evakuálták.

Az evakuált utazók a reptéren kívül várják a híreket
AFP

A szemtanúk azt mondták, hogy a férfi egy csoport járőröző katonához lépett oda, és sikerült is megszereznie az egyikük fegyverét, majd azzal a kezében rohant az egyik üzletbe. A katonák ekkor nyitottak rá tüzet.

A rendőrség ezekben a percekben fésüli át az épületet, hiszen elképzelhető, hogy a támadó elrejtett egy pokolgépet, mielőtt akcióba lendült. A helyi rendvédelmi erők a holttestet is átvizsgálják, hogy megbizonyosodjanak róla, hogy a támadó nem viselt robbanó mellényt.

Ilyen felszereléssel keresik a robbanóanyagokat
AFP

Orly 13 kilométerre található Párizstól, ez a francia főváros második legnagyobb repülőtere. A rendőrség azt javasolta az utazóknak, hogy ne menjenek közel a kordonokhoz, és ha tudnak, keressenek másik járatokat, hiszen minden onnan induló repülőjáratot töröltek.

A rendőrség hatalmas erőkkel érkezett a helyszínre
AFP

Mindeközben Párizs egy másik részén meglőttek egy rendőrt, aki egy rutin közúti ellenőrzést akart végrehajtani. Arról azonban még nincs információ, hogy a két eset kapcsolódhat-e egymáshoz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Terror