Liu Shaolin Sándor ezüstérmet nyert 1000 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók Szocsiban zajló Európa-bajnokságán vasárnap.
A magyar versenyző a négyfős döntőben végig a harmadik helyen haladt a hazai közönség előtt szereplő Szemjon Jelisztratov és Dmitrij Migunov mögött, de nagyot hajrázott, hét ezredmásodperccel megelőzte Migunovot.
Liu Shaolin Sándor
wikipédia
Liu Shaolin szombaton 1500 méteren szintén ezüstérmet nyert, s bár 500-on csak 13. lett, két második helyével 42 pontot gyűjtött, s rajthoz állhat a 3000 méteres szuperdöntőben. Itt a három táv összesített eredménye alapján a legjobb nyolc korcsolyázó vehet részt, igaz, az összetett Eb-arany sorsát ez már nem befolyásolja, a 89 pontos Jelisztratovot ugyanis már senki nem érheti utol.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!