Ahogyan a cím is utal rá (Lombhullástól rügyfakadásig), egy színházi évadot ölel fel a szombathelyi Weöres Sándor Színházban megnyílt fotókiállítás, amelyet volt kollégánk, Mészáros Zsolt „Sadness” jegyez.
Mészáros Zsolt a Weöres Sándor Színház fotósaként részt vesz a próbafolyamatban, így külső szemlélőként és belső szemként is át tudja adni nekünk a színházi folyamat pillanatait. A mostani kiállításon a 2022/23-as évad bemutatóképei láthatók.
A színház világába belelátni kettős érzés. Van, aki úgy érzi, ha a varázslatról lerántják a leplet már nem is érdekli, míg mások pont ekkor szeretnek bele ebbe a bonyolult és mély világba.
Sadness képei szenvedéllyel, éleslátással tárják elénk a színpadi lét pillanatait. Erről beszéltek a megnyitó közreműködői, Balogh János, Gyulai-Zékány István, Herman Flóra, Nagy Cili, és a direktor, Szabó Tibor is. (A képekre kattintva galéria nyílik.)
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!