A Muse írhatta meg a londoni olimpia hivatalos dalát

Erre fognak bevonulni az atléták az egyes helyszínekre, és az éremátadások előtt is ez csendül majd fel.

A foci európa-bajnokság hivatalos slágerét nemrég kisebbfajta méltatásban részesítettük, szerintünk joggal, hiszen ahogy abban a cikkben is írtuk, cseppet sem erőlködik, és játszi könnyedsége mellett még lazán vállalható is. Mondjuk dudorászhatjuk a megállóban anélkül, hogy bárki arrébb lépne tőlünk. És mivel a döntőjéhez közelítő EB után már itt lógnak a levegőben a nyári játékok, szerdán annak a hivatalos daláról is lehullt a lepel: a brit gitáregyüttes, a Muse adja elő, és Survival ("túlélő") a címe. Abban azonban kevésbé vagyunk biztosak, hogy ez is annyira szerethető lesz, mint a félvér német énekesnő, Oceana aktuális dala.

Mert bár a frontember Matt Bellamy lenyilakozta egy közleményben, hogy mennyire örül a megtiszteltetésnek, és hogy a olimpia gondolatát a szeme előtt lebegtetve írta a számot, ami így végül

elkötelezettséget, eltökéltséget fejez ki a győzelem iránt

, sőt, elvileg még a zenekar stadionrockos hangzása is eleve kedvez egy felemelő szerzeménynek, a Nyugat zenebloggere nem biztos benne, hogy ez a gyakorlatban is működőképes lesz.

Értsd: egy olimpiai dal akkor működik, ha nekigyűrkőzésre sarkallja a sportolókat. És mit tud a Muse erre irányzott dala? A Survival hosszas, monumentális, filmzenés vonósokkal és zongorával kezdődik, hogy hirtelen lecsupaszodjon, és egy olyan úton járjon tovább, ami akarva-akaratlanul Freddie Mercury-t és egykori csapatát idézi elénk.

Amivel még nem is volna akkora baj - de hogy a zenét egy verőfényes sportfilm helyett egy gótikus vámpírhorror aláfestőjeként jobban el tudjuk képzelni, azzal nagyon is. Amikor pedig Bellamy a közhelyszótárból kölcsönzött

győzni fogok, igen, győzni fogok

és a

nem veszítek, bármibe kerül is

sorokat a rá jellemző szenvelgő-vinnyogó hangon adja elő, hogy aztán megint a Queen jusson eszünkbe (főleg az Innuendo), azt valahogy nem szívesen teszi zsebre az ember. A frázispufogtatás nem túl őszinte, a

Fight! Fight! Win! Win!

típusú zárás meg egyenesen olyan, mintha nem tudtak volna valami épkézláb ötlettel és szöveggel előállni, így a szám végi tetőpontra hágást ezzel a biztonságos, de nem túl meggyőző zárással abszolválták.

A Muse (Fotó: Greenobles.com)
Nyugat.hu

Lehet, hogy az 1994-ben alapított Muse eladott 15 millió lemezt, és öt éve a Papp László Sportarénába már simán el lehetett őket hozni nagykoncertre, ugyanúgy, ahogy idén is jönnek (a jegyárak 10 ezer forinttól 22 ezerig mennek), de az olimpiai daluk mégis valahol a sokat akar, de keveset markol kategóriába esik. Lehet, hogy jobb lett volna egy mindenki által zümmöghető, kevésbé patetikus és sűrű, inkább légiesen vidám dalocskát gyártatni - persze ehhez valószínűleg nem a Muse-t kellett volna választani.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hallgathatóbb a foci EB hivatalos slágere, mint négy éve

Ön emlékszik még Nelly Furtado futballnótájára? Dúdolta-e az E-Type dalát? Végigmegyünk az elmúlt évek EB-himnuszain, és tendenciát keresünk.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra