1988 áprilisában, vagyis szinte pontosan negyed évszázaddal ezelőtt a Los Angeles Times Magazine kihozott egy olyan számot, amiben megpróbálták elképzelni a nem túl távoli, mégis drasztikusan felfejlődött jövőt. Nicole Yorkin "speciális riportjához", amiben bemutatja egy fiktív család életét, több mint harminc jövőkutatóval és szakértővel beszélt, hogy az általuk elmondottak alapján felvázoljon egy tavaszi napot 2013-ban. Ez olyan viccesnek hangzó dolgokkal kezdődik, mint hogy reggel hatkor elindul a konyhában a kávéfőző, a sütő fahéjas tekercseket kezd készíteni, egy robotszolga kihúzza magát a töltőből, majd ébresztő gyanánt bekopog a hálószobába, és hogy egy laser-jet nyomtató azokból a témákból nyomtat személyre szabott reggeli újságot, amik a családtagokat érdeklik.
Persze ha jobban belegondolunk, már az utóbbi ötlet sem légből kapott, hiszen ma már általunk kívánt hírcsatornákat egybefonó feedreaderekkel és egyéb okoseszközökre tölthető alkalmazásokkal (mint a Flipboard) kaphatunk az ízlésünknek megfelelő tartalmakat - és az igazán izgalmas az ebben a nyolcvanas évekbeli cikkben, hogy nem ez az egyetlen ártatlan jóslat, ami tényleg formát öltött napjainkra.
Helló, GPS!
Yorkin például olyan "okos" autókról ír, amiknek alakját az aerodinamika alakítja majd, és olyan fedélzeti számítógépekkel lesznek felszerelve, amik automatikusan lefékezik a kocsit, ha túl közel kerül egy másikhoz. Az alábbi sorok ijesztően beváltak a 21. századra:
ha valami rosszul működik, akkor az autó közli a sofőrrel, hogy mi a hiba. Az autókat navigációs- vagy térképrendszerekkel szerelik fel: miután a vezető beprogramozta a célt, a rendszer megállapítja a leggyorsabb útvonalat, figyelembe véve a forgalmat is, és még a becsült érkezés idejét is közli, miközben folyamatosan jelzi a jármű helyzetét a térképen.
Aztán ismét a kevésbé technologizált, mint inkább mókás vágyálmok közé süppedünk, amikor az újságíró azt vizionálja, hogy a szülők 11 éves fiának, Zach-nek van egy robotkutyája, Max,
aki korábban segített Zach-nek olvasni tanulni, most pedig a matek és fizika házi feladatában támogatja. Ezen a reggelen Zach arra kéri háziállatát, hogy rakja be kedvenc zenekarának, a Gondolat Rendőrségnek a lemezét a mini-szórakoztató-egységbe. Max közli, hogy megteszi amit kér, de csak ha Zach felvesz végre egy tiszta pólót.
Sikerült megjósolni az iPad elődjét is?
Az pedig már megint izgalmassá válik, amikor arról kezd szólni a történet, hogy az iskolabusz dudálására Zach felmarkolja az "okoskártyáját", ami egy hordozható személyi számítógép, ezt pedig osztálytársaihoz hasonlóan bedugja majd a "desk"-be, és innen fognak tanulni - nem nehéz összefüggést találni a mai táblagépekkel. Az 1988-ban elképzelt sztoriban ezután a történelemtanár az egész osztálytermet, ami kijelzőkből épül fel, virtuálisan egy ősi maja várossá változtatja, miközben otthon az anyuka ráparancsol az anyósra, hogy hagyja a saját készítésű lasagnát, csak töltse be a receptet tartalmazó floppyt Billy Rae-be, a házi robotba, majd ő megsüti gyorsan.
A házi robotok elterjedésében ugyan tévedett a fikciós jósmese, pedig ők szinte a főszereplők ebben a jövőképben: az írónak '88-ban nyilatkozó mérnök, Frances Lambert szerint
robotot birtokolni olyan lesz, mint ma hifirendszert birtokolni.
Hát nem olyan lett, cserébe viszont tényleg kaptunk autós navigációs rendszert, hordozható számítógépet és videós telekonferenciát. A teljes dokumentumot ide kattintva lehet elolvasni.
