AVE IUVENIS!
A fényes ünnepnapok múltán szívből üdvözöllek, immár Érett Ifjúvá lett Savaria Karnevál!
Most, hogy átlépted a felnőttkor határát, mert olyan nagyon kedvemre van ajándékozni, hadd ajándékozzalak meg rajongásom jeléül valamivel! Kedves elődödről fogok megemlékezni, aki röpke kilenc év után halt el. 1961-től 1969-ig élt.
A régi Savaria Karnevál
Mi, Savaria mai veteránjai jó szívvel emlékezünk vissza a kezdetekre. Kedves dallamok csendülnek fel bennünk ma is, latin dalokkal. Ma is fülünkben cseng Savaria szüzeinek üde éneke:
In silvis resonant dulcia carmina,
in silvis resonat dulce carmen!
Ám a kezdés nem volt könnyű: a szombathelyi karnevál erősen kilógott a munkáshatalom ízlésvilágából, eszmeiségéből, értékrendjéből. Ha onnan nézzük.
Meg is támadta, már 1961 októberének első napján a Magyar Nemzet újságírója, Borvendég Imre, Halódó hagyományaink címmel, a címlap vezércikkében:
Hagyományaink, amelyekről az alábbiakban szó lesz, egyáltalán nem tartoznak múltunk tiszteletre méltó, ápolásra érdemes öröksége közé.
Többek között rosszallólag említette a Claudius császár városalapítására való megemlékezést:
...megünnepeljük jelmezes felvonulással, nagy szeptemberi (???) karnevállal az éppen kéznél levő 1920. évfordulót.
Ezután a cikkíró kifejti, hogy sokkal nagyobb szükség volna például a Tolna megyei Belecskán járdára...
Hadd hívjam fel a figyelmet arra, mert nem hangsúlyozták ki eddig, hogy a Savaria Karnevál mennyire élen járt (hogy azt ne mondjam: úttörő volt) Magyarországon a települési ünnepek sorában azzal, hogy Kádár János első, 1968-ig tartó, drill-korszakának kellős közepén legelsőként lépett fel erősen lokálpatrióta rendezvényével, amelyen a pártszékház és a megyei tanács épületének árnyékában felállított emelvényről Sinkovits Imre e szavakal kezdte ünnepi narrációját:
Kegyesen néznek le ránk az istenek...
.A híres Debreceni Virágkarnevál például - egy 1900-as esemény felújításával - 1966-ban, a másik korai hagyományos rendezvény, a Nagyvázsonyi Lovasnapok az 1960-as évek végén, a híres Egri Várjátékok rendezvénysorozata pedig csak az 1990-es évek közepén indult!
Ha viszont innen nézük, lássuk csak, mit is jelentett 1961-ben a karnevál Savaria egy mai polgárának: Bán József, a Nagy Lajos Gimnázium kitűnő földrajz-történelem szakos tanára reagált a Magyar Nemzet szocialista öntudattól túlfűtött cikkére.
Többek között az alábbiakat fogalmazta meg:
Az ünnepség megrendezésének egyik fő célja éppen az volt, hogy még jobban megismerjük és ezáltal megszeressük városunkat és a szórakozáson kívül helyes történelem szemléletre is neveljünk. A Savaria ünnepség maga a megelevenedett történelem volt. Kiléptek a történelemkönyv lapjairól a római rabszolgatartó társadalom elnyomói és elnyomottjai: liktorok és légionisták, gladiátorok és patríciusok. Elvonultak szemünk előtt munkaeszközeikkel a békés szlávok és a harcias honszerző Árpád népe. Ismét végigviharzott a város utcáin a pusztító hun, tatár és török portyázó csapata, de a város túlélte a veszedelmeket, újra életre kelt az évszázadok viharai után.
Milyen megható és egyben felemelő élmény volt látni Rákóczi dicső kurucait, élén Vak Bottyánnal, integetni az 1848/49-es szabadságharc hős honvédeinek, akik között ott láttuk a testvéri lengyel nép fiait is.
...Hozzá kell tennem, hogy az első karneválok rendezését valóban erősebben átjárta a történelem levegője: mint említettem, a római kor leányai latinul énekeltek, a török hárem hölgyei pedig, akiknek egy hatalmas gumikerekű pótkocsit rendeztek be nagy műgonddal, rendezői utasítást kaptak ('a lányok legyenek szívesek pajzánkodni egy kicsit!'), míg a köröttük vonuló janicsárok törökül kiabáltak, a kuruc csoportot igazi tárogatóművész játéka vezette fel, és így tovább.
Az egész hatalmas történelmi tablósorozatot valami fenséges ünnepélyesség hatotta át, amely e karneválok főrendezőjének, Gál Ferusz Józsefnek gondos munkájának gyümölcse volt, aki elképesztő tudásával és igényességével apró részletekig kimunkált minden egyes történelmi csoportképet.
Bán tanár úr, akit alacsony termete és történelmi elkötelezettsége miatt Kis Pipin néven tisztelt és szeretett a város tanuló ifjúsága, az alábbiakkal fejezte be reagálását a városunkat ért durva támadásra:
Ebben a hatalmas megmozdulásban összefogott az egész város, és a hősi múlt idézéséből erőt merítettünk a jelenre és hitet a jövőre. Ez nem volna hát haladó hagyomány?
A Magyar Nemzet egy héttel később helyreigazítással élt Savaria ügyében, és immár „helyes történelemszemléletre nevelő megmozdulás”-nak titulálta a szombathelyi ünnepséget.
Bán tanár úr példája erősítse mindannyiunk polgári öntudatát: Sum Civis fidelis Savariensis ego!
O Carnevale, dulce fili tuorum atavorum! Ó, Karnevál, elődeid kedves gyermeke! Szeretettel köszöntelek tehát, és azt kívánom Néked, erősödjél hitedben és meríts még többet eleid igen jó példájából, hogy jelenséged tovább hatalmasodjék hírnevében szép hazánk mára mérhetetlenül elszaporodott települési rendezvényeinek rengetegében!
Post Scriptum: Köszönetet mondok a fotókért dr. Bán Erzsébetnek, Bán tanár úr leányának!
