A váti Madárbarát Kör által szervezett programra a vártnál többen is voltak kíváncsiak.
A Madárbarát Kör legutóbbi eseménye a Madárgyűrűzés és madármegfigyelés volt. Váton a Kör által kihelyezett etető mellett helyezték el a madarászok a hálót, melyben igencsak szép fogás keletkezett a program végére.
Nagyon örültünk, hogy ilyen sokan részt vetettek az eseményünkön. Voltak, akik egészen Mersevatról utaztak, de akadtak olyanok is, akiknek 50 métert kellett sétálni a madármegfigyelésre.
A madárgyűrűzés egy olyan téli madáretető mellett történt, amit második éve használ a Madárbarát Kör. Az idei évben az etetést november elején kezdték meg. A madarászok által felállított hálón röpke 4 óra alatt 86 db madarat sikerült fognunk.
"Mi sem hittük volna, hogy ilyen eredményes lesz a délelőttünk, de ez számunkra is pozitív visszajelzés, hogy bizony van eredménye annak amit csinálunk" - írták a szervezők.
Összesen 86 db madarat fogtak néhány óra alatt, ebből:
17 zöldike
2 tengelic
1 meggyvágó
1 erdei pinty
3 csíz
1 vörösbegy
1 házi veréb
8 mezei veréb
8 kék cinege
44 széncinege
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Madárgyűrűzés és madármegfigyelés Váton
Olvasó
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.