Ez most itt nem egy zenei beszámoló. Nem is bulvárriport egy korábban balhésabb életmódot folytató, mára simán középkorúnak tekinthető (bár ránézésre örök fiatal) zenész szombathelyi fellépése kapcsán. Bár évtizedek óta a magyar alternatív zene fogyasztója és híve (is) vagyok, de szcéna napi történéseit nem feltétlenül követem. Ugyanakkor abszolút egyet tudtam érteni Frenkkel például abban, hogy a Quimby koncertjei mellett a Hiperkarma első albuma vagy az Európa Kiadó dolgai jelenthetnek maradandónak bizonyuló értéket a magyar popzene sztorijában (az aranykorszak után, mondjuk a rendszerváltást mint határvonalat nézve).
Némileg a beszélgetést vezető Büki Laci barátunkat is ki kell igazítanom: Frenkék zenekara, a Hiperkarma nem tavaly járt első ízben Szombathelyen. 2003-ban, a Kulturné elnevezésű road-show keretében már zenéltek Oladon. Emlékszem, hogy már akkor is maradandó és nem kevéssé zavarba ejtő élmény volt a sodró, elementáris rakenrollnak és a zenei intelligenciának az a keveréke, amely eléggé egyértelműen póztalan, a sztárságot és kult-státuszt elutasító magatartással párosult náluk. Na, hát ennek a csapatnak a klasszikus és jazz-muzsikát is tanult dobosa, a Budapest Bár egyik „nem-hivatásos” énekese volt a frissen indult pódiumsorozat első vendége tegnap este.
Uszítanék mindenkit, aki lemaradt vagy a tegnapi este élménybeszámolói kapcsán kap majd kedvet ahhoz, hogy ellátogasson az Óperint utcába - hogy bátran vállalja be a M-Agora széria eseményeit (soron következő áldozat: Czutor Zoli). A világot jelentő deszkák helyett egy kisebb pódium, két megvilágított szék, akusztikus hangszer és egy kíváncsi, alaposan felkészült kérdező-műsorvezető társaságában lehet találkozni rajongásaink tárgyaival, a magyar alternatív zene izgalmas személyiségeivel.
Frenk pedig hálás alany volt a széria indításához. Részben mert a tőle telhető legnagyobb nyitottsággal, póztalansággal, sokszor a kérdést magában pillanatok alatt alaposan megforgatva mesélt zenei-előadói pályafutásának indulásáról, a dunaújvárosi alternatív zenészek ( Kiss Tibi, Lívius) világáról, a Hiperkarmáról, Budapest Bárról - és természetesen a szólóprojektről. Egy, a „tajtékos éveket” lassan maga mögött tudó, de azt soha meg nem tagadó, izgalmas és a beszélgetést ugyanakkor a hallgatókhoz hasonlóan hétköznapi srácként megélő fiatalember portréját kaptuk tegnap este valamivel több mint egy órában.
Frenk (mint annyi más színpadi előadó a popzene történetében) tudatosan vállalja énje feminin vonásait, játszik az androgün külsőből, megjelenéséből adódó lehetőségekkel. Mosolyogva válaszolt az ezt feszegető, egyáltalán nem direkt kérdésre. Válaszából érezni lehetett, hogy nagyon fura egy ország az, ahol ez pletykára alapot adó téma lehet bárkivel, akár ismert személyiséggel kapcsolatosan is. És a Magház kis színpada volt színtere nyilvános bejelentésének (ezt itt a bulvár szakasz kezdete lesz az írásomban): egy két hete ismét független, hetero pasival van dolgunk az esetében...
Ha kellett, Frenk teljes nyíltsággal minősítette hülyeségnek, meghaladottnak egykori sarkos, erősen elfogult kijelentéseit. Éreztette ugyanakkor, hogy mindez egy nagyon is logikus és szükségszerű velejárója a nyilvánosság előtt, a színpadon zajló karriernek. Megbizonyosodhattunk arról, amit direkten ki is mondott: egymást követő zenei, alkotói projektjeiben egyre inkább közelebb kerül egymáshoz Torma Gábor civil, intim és a számunkra ismert, szerepjátékos-színpadi énje. Zenét ugyan szívesen hallottunk volna többet az este folyamán. Ám amilyen dalok elhangzottak, azok kivétel nélkül a pályakép kulcspontjaihoz kapcsolódtak vagy izgalmas színeit villantották fel személyiségének. Soha rosszabb kezdést egy érdekesnek ígérkező sorozathoz!
