Két kategóriában is magyar bajnokok a Savaria TSE táncosai

Ezzel pedig már kvalifikálták is magukat a világbajnokságra. Gratulálunk!

2016.január 30-án rendezte meg a Magyar Táncsport Szövetség a Formációs Táncok Magyar Bajnokságát, ahol a szombathelyi Savaria Táncsport Egyesület mindkét csapata a formációs táncok legmagasabb kategóriájában, „A” ligában versenyzett.

A junior korosztályú táncosok a RIÓ c. koreográfiájukkal – mely a RIÓ címú film zenéjére készült - ismét megszerezték, s ezzel egyben meg is őrízték a tavalyi Magyar Bajnoki címet. Trénerük, és egyben a koreográfia készítője : Horváthné Berta Ágota.

A több éve már sikeres felnőtt csapat idén először mérettette meg magát felnőtt „A liga kategóriában. Egy lendületes, dinamikus, a 2015 évi októberi Zala Open versenyen debütált latin amerikai koreográfiával mutatkoztak be Szigetszentmiklóson. A koreográfia címe: BURLESQUE, melyet a világhírű Burlesque c. film zenéjére készítettek Dr. Monostori Veronika és Horváth Dávid koreográfusok. A nemzetközi zsűrinek köszönhetően a SAVARIA TSE felnőtt csapata 2007 után újra kiérdemelte a FELNŐTT LATIN MIX „A” LIGA MAGYAR BAJNOKI CÍMÉT, mellyel már most kvalifikáltak a 2016-os Világbajnokságra!

Savaria TSE

A táncosok és edzők kitartó munkája itt azonban nem ért véget, hiszen a csapatnak áprilisban a Formációs Ranglista versenyen kell ismét megmérettetnie.

Junior csapat tagjai: Ámon Márk, Csejtei Csaba, Csejtei Gergő,Drescher Adél, Gratzl Péter, Gyalog Boglárka, Hodi Jessica, Kovács Viktória, Könye Rozália, Kraus Fanni, Meggyesi Bianka, Molnár Dominik, Pék Dorina, Szvoboda Gergő, Táncos Gréta, Tóth Asztrik, Tóth Dominik, Tóth Eszter

Mészáros Zsolt

Felnőtt csapat tagjai: Ámon Dániel, Barbalics Dániel, Bajzek Patrik, Bognár Balázs, Csergő Nóra,Gergye András, Háklár Adél, Hidas Kata, Hodi Jennifer, Horváth Petra, Keresztes Kíra, Kovács Levente, Kovács Martin, Kovács Péter, Machinek Boglárka, Nagy Dorottya, Nagy Richárd, Pados Gábor, Somogyi Adél, Tarczi Alexandra, Varga Dominik, Zelevics Fruzsina

Korábbi cikkeink:

45 éves a Savaria TSE - az öltözőkbe is belestünk 45 éves a Savaria TSE - az öltözőkbe is belestünk, óriási képgalériák 2015. November 22. 18:46
És megint aranyérmesek a szombathelyiek - a Savaria TSE háromszoros magyar bajnok És megint aranyérmesek a szombathelyiek - a Savaria TSE háromszoros magyar bajnok 2015. February 25. 17:57
Újabb aranyérem a szombathelyieknek - magyar bajnok lett Savaria TSE Újabb aranyérem a szombathelyieknek - magyar bajnok lett Savaria TSE 2015. February 12. 13:09
Így válnak táncos alfahímmé és vadmacskákká Így válnak táncos alfahímmé és vadmacskákká 2014. March 28. 13:00
Csinibabák és a macsók versenye az Arénában Csinibabák és a macsók versenye az Arénában 2014. March 23. 19:59
Strassz, toll, csipke: egy fellépő ruha születése Strassz, toll, csipke: egy fellépő ruha születése 2014. March 21. 15:05

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport